Jobbik ideológiája

Jobbik a fehérterrort másolja?

A fehérterroristák akcióban

Vajon a gyöngyöspatai terror milyen stratégia alapján ment? Az alábbiakban a Jobbik militarista szervezetei alapötletének az eredetét foglaltuk össze. A fent említett szervezetek és jobbikos politikusok gyakran hivatkoznak Prónay Pálra és különítményeire, többek között a Rongyos Gárdára is. A legtöbb gárda és egyéb militarista szervezet példaként tekint a fehérterror gárdáira és kegyetlenségeire. Ennek az eredete után nyomoztunk – a válaszok az I. Világháború utáni fehérterror időszakában lapultak.

Prónay Pál a gárdák ősatyja. Az I. Világháborúban századosként szolgált a magyar hadseregben, leszerelése után 1919-ben Szegeden megalakította az első tiszti különítményt, ami a fehérterror egyik élcsapata lett. Különítményével járta a falvakat és kommunistákat, zsidókat veretett meg és gyakran ki is végeztetett, ez később fehérterror néven vonult be a történelemkönyvek lapjaira. Akárcsak napjainkban a Magyar Gárda és hasonszőrű társai, a fehérterror különítményesei is az akkori társadalom égetői kérdéseire adtak nagyon rossz válaszokat.

Prónay volt az, aki később megalakította a Rongyos Gárdát, ami a nyugat-magyarországi felkelés kirobbantásáért is felelős volt. A Horthy kormány a felkelést felhasználta, hogy Sopron és környékére népszavazást írjanak ki. A szavazás eredménye lett, hogy Sopron a Magyarországhoz tartozhat most is. Természetesen a jobbik-média csak Sopron visszacsatolását emeli ki, de azt elfelejtik leírni, hogy valójában, a felkelés alatt mennyire súlyos kegyetlenkedéseket, gyilkosságokat és nemi erőszakokat követtek el a gárdisták. Prónay a II. világháború ideje alatt a  nyilasmozgalomhoz csapódott, a háború végén elfogták a szovjetek és elvitték az országból.

Prónay visszaemlékezéseiből rekonstruálható kedvelt módszerei: egy adott közösségben igyekezett felizzítani a hangulatot a kommunisták és a zsidók ellen, majd visszahelyezte hatalmukba a forradalom előtti vezetőket. Miután ezt megtette megkérte őket, hogy adják ki az előző terror szimpatizánsait (kommunistákra és sok esetben zsidókra kell gondolni). Őket megbotoztatta és némelyeket pedig ki is végeztetett. Ezeknek az akcióknak egyértelműen az erőfitogtatás volt a céljuk, jogszerű ítéletet aligha lehet hozni annyi idő alatt, amennyit Prónayék egy-egy ilyen intézkedésre szántak.

Történelem órának itt vége, a tanulságok azonban sokrétűek és messzire vezetnek. Nagyon érdekes párhuzamot lehet például felfedezni a fent leírtak és a gyöngyöspatai események között. Gyöngyöspatára 2010 márciusában érkezett a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, és a következő napokban cigánybűnözésre hivatkozva elkezdetek masírozni és igazoltatni Gyöngyöspatán. Ezek után Vona Gábor nagygyűlést tartott a faluban. A gyűlésnek gyakorlatilag ugyan az volt a célja, mint Prónayék idejében: hangulatot felizzítani a „nem kívánatos” személyek (cigányok) ellen, ez volt az első lépés.


Ezek után megkezdődött a „botozás és a kivégzések” lépés. A „polgárőrök” és az Eszes Tamás vezette paramilitáris szervezet – a Véderő tagjai – a hetekig terrorizálták a falubeli cigányságot. Igazoltattak mindenféle gyanús egyént (értsd cigányokat) és bedobták egy cigány családoknak az ablakát. Majd verekedés tört ki a Véderő és a helyi cigányok között, miután a Véderő megdobált a cigánysoron egy házat. A cigány családok közül kettő is téglával torlaszolta el ajtójukat félelmükben. A roma diákok már annyira se jártak iskolába, mint mielőtt megjelentek a „rendfenntartók” a faluban. A cigányokat nem szolgálták ki a faluban, ha lottószelvényt akartak venni. Később Gyöngyöspata polgármestere lemondott és helyette a jobbikos Juhász Oszkár lett a polgármester. Mind ez szinte lépésről lépésre ugyan az, mint amit a fehérterrorban Prónay Pál és a különítménye, később a Rongyos Gárda vitt végbe. Ez pedig nem más, mint egy valós problémára egy kegyetlen és borzalmas válasz.

Vajon csak a történetek véletlen egybeeséséről lenne szó Prónayék és a Jobbik által alkalmazott stratégia között? Az alábbi mondatok a Jobbik “felelős” vezetőinek a szájából hangoztak el:

A Jobbik “új missziója”, hogy helyreállítsák a Rongyos Gárda méltó megítélését, és el kívánják érni az 1919-ben alakult gárdáról való megemlékezés állami szintre emelését (Novák Előd, a párt Farkasréti temetőben a nyugat-magyarországi felkelésre emlékeztető rendezvényén. A helyszín az egykori Rongyos Gárda tag, Vámossy Tibor síremléke volt).

Szabó Gábor pártigazgató azt mondta, a fővárosban köztéri szobrot szeretnének állítatni a Rongyos Gárda emlékének.

„A Jobbiknak és a gárdáknak “testvéri szövetségben” kell lenniük egymással. a Jobbik nincs meg a gárda nélkül, és a gárda sincs meg a Jobbik nélkül” (Vona Gábor)

A Véderő akcióban

About these ads

19 hozzászólás a(z) “Jobbik a fehérterrort másolja?” bejegyzéshez

  1. a rendőri biztosítás hiányában 1 napot sem tudott volna a sok patkány terorizálni,ezt mindenki tudja..

  2. Megfogalmazhatnád szerinted ki is a neonáci!? Nem kell folyton a náci kártyát előhuzkodni. Ha te jársz egy cigányutcában téged is ugyanúgy agyovernek mint mást. Akkor majd te is neonáci leszel . :)

    • Elítéljük, amit a cigányok csinálnak és szeretnénk tenni ellene, csak még nincs meg, hogyan. De ti faji alapon kiirtanátok az egész cigányságot, ezért ellenszenves a Jobbik tevékenysége a cigányokkal szemben.

      • Ezt Te hol találtad ki? Egy rom kocsmában a belvárosban? Gyere menjünk le borsodba csak aztán ne, hogy napvégére “náci” legyél.

  3. Ide csak a neonácik írják le a szokásos gusztustalan hazug mantrájukat? Van már ilyen oldal bőven, minek még ez is?

  4. Nagyon érdekes dolgok történtek Gyöngyöspatán !
    Amikor odamentünk érdekes módon a Magyar lakosságban semmilyen félelem nem volt ! Idős emberek jöttek oda hozzánk,és szó szerint írom,hogy megértsd : KEZET CSÓKOLTAK az általatok gaz náciknak nevezett gárdistáknak,SZJPE-eknek ! Szállást,ételt adtak,sok esetben a megtakarított kevéske pénzükből etették a szélsőséges “terroristákat” !
    Arról nem is beszélve,hogy több mint ezer aláírás gyűlt össze,hogy maradjunk ott a biztonságunk érdekében !
    Aztán jöttek a nagy jogvédők,hogy szegény ártatlan cigányokkal mit művelnek ezek a “terroristák” !
    Oda jött egy Richard Field nevezetű senkiházi amcsi patkány,és meg akarta magyarázni,hogyan kell együtt élni a szegény “ártatlan” cigányokkal !
    Egy Amerikai jobban tenné,ha hallgatna ! Az őslakos Indiánok 70%-át irtották ki,rezervátumokba terelték őket ! Gettósították a négereket !
    Ui: ha hallgattál volna bölcs maradtál volna !

  5. Kis helyreigazítás. : A szebb jövért polgárőrség azért ment oda ,hogy a bűnözéstől szenvedő öregeket megóvja a további terrorizálástól 1 héttel ezután volt a Jobbik demonstrációja. A szebb jövő polgárőrség a rendőrséggel és az önkormányzattal egyezeteve végezte a feladatát .Minden nap 2 x jelentették a rendőrség felé ,hogy mely utcában teljesítenek szolgálatot és hogy hány emberrel. Ugyanakkor minimum napi 2x jelentették ,hogy történt -e valamilyen esemény ha történt esemény akkor azt azonnal jelentették a rendőrségnek és a kiérkező rendőröknek biztositották a helyszint és a tetten ért tolvajokat . A cigányokat azért nem szolgálták ki mert üres volt a kártya amivel fizetni akartak. Ez máskor is megtörtént de akkor megfenyegették az eladót ,hogy adja oda nekik a “vásárolni” kivánt terméket . A cigányokat senki sem terrorizálta csak ők zokon vették ,hogy más is járkál az utcában ahol ők laknak.Eddig ezt senkinek sem tűrték el,azoknak sem akiknek a hétvégi telkeik a szomszédságukban voltak.
    A tömegverekedésnek titulált lincselés áldozatai közül csak egy ember volt aki tagja volt a véderőnek ő is csak könnyebben sérült meg 3 civil ember került kórházba akiknek semmi közük nem volt a véderőhöz. Annyi volt a hibájuk ,hogy idegenek voltak a faluban és vendégségből italosan sétáltak a szálláshelyükre. Juhász oszkár pedig azért nyert mert a helyiek nem a médiából értesültek a Gyöngyöspatai helyzetről ,hanem naponta átélték azt és tudatosan változtatni akartak . Tehát kár a farkasokat áldozati bárányként feltüntetni.
    Megjegyzem ha csak részben is az történt volna a faluban ami a fenti cikkben le van irva akkor már az első nap lett volna legalább 40 cigány sérült és legalább 40 magyar a börtönben és legalább 20 kiégett ház. Ne tessék minket ennyire lenézni !!!

    • Kis helyreigazítás. : A Szebb Jövőért Polgárőrség azért ment oda ,hogy a bűnözéstől szenvedő öregeket megóvja a további terrorizálástól 1 héttel ezután volt a Jobbik demonstrációja. A Szebb Jövőért Polgárőrség a rendőrséggel és az önkormányzattal egyezeteve végezte a feladatát .Minden nap 2 x jelentették a rendőrség felé ,hogy mely utcában teljesítenek szolgálatot és hogy hány emberrel. Ugyanakkor minimum napi 2x jelentették ,hogy történt -e valamilyen esemény ha történt esemény akkor azt azonnal jelentették a rendőrségnek és a kiérkező rendőröknek biztositották a helyszint és a tetten ért tolvajokat a helyszinen tertották a törvények betertásával. A cigányokat azért nem szolgálták ki mert üres volt a kártya amivel fizetni akartak. Ez máskor is megtörtént de akkor megfenyegették az eladót ,hogy adja oda nekik a “vásárolni” kivánt terméket . A cigányokat senki sem terrorizálta csak ők zokon vették ,hogy más is járkál az utcában ahol ők laknak.Eddig ezt senkinek sem tűrték el,azoknak sem akiknek a hétvégi telkeik a szomszédságukban voltak.
      A tömegverekedésnek titulált lincselés áldozatai közül csak egy ember volt aki tagja volt a Véderőnek ő is csak könnyebben sérült meg 3 civil ember került kórházba akiknek semmi közük nem volt a véderőhöz. Annyi volt a hibájuk ,hogy idegenek voltak a faluban és vendégségből italosan sétáltak a szálláshelyükre. Juhász Oszkár pedig azért nyert mert a helyiek nem a médiából értesültek a Gyöngyöspatai helyzetről ,hanem naponta átélték azt és tudatosan változtatni akartak . Tehát kár a farkasokat áldozati bárányként feltüntetni.
      Megjegyzem ha csak részben is az történt volna a faluban ami a fenti cikkben le van irva akkor már az első nap lett volna legalább 40 cigány sérült és legalább 40 magyar a börtönben és legalább 20 kiégett ház. Ne tessék minket ennyire lenézni !!!

  6. A fotó akkor készült amikor a cigányok megtámadták az intézkedő rendőröket és a szebb jövősöknek kellett a segítségükre sietni. Kb 40 cigány támadt 2 rendőrre akik kutyával sem tudták volna megvédeni magukat. Aki nem hiszi kédezze meg a fotó készítőjétől az ORIGÓ munkatársától. Vagy a gyöngyösi rendőrkapitányságon. Én onnan tudom mert éppen jelen voltam .

  7. Te hazudsz Ratyi! Otrombán és gátlástalanul! De mit is várhatnánk el egy jobbikos söpredéktől?
    Vesszen a Jobbik, a magyarellenes párt!

  8. “Majd verekedés tört ki a Véderő és a helyi cigányok között, miután a Véderő megdobált a cigánysoron egy házat.”
    Te mi az anyád retkes picsájának hazudsz baromarcú???

  9. és igen egy újabb hibás cikk már le se írom a bajokat. Ja egyébként fehérterror azért nézd meg, hogy 100 megbüntetből hány volt ártatlan ja hogy 5. Na erről ennyit. Egyébként feltételezem sztálin meg che geuvara jó arcok mi. Előbb a saját házad táján takaríts

    • Kicsit elnézted az oldalt. Nem kommunista az olal és a cikk sem a kommunistákat magasztalja föl, mellesleg ugyan úgy elitéli mint a nácikat.

      • Én a liberális felfogásról beszéltem. Egyébként nem nagyon láttam még, hogy mondjuk a vörös csillag viselése miatt túl sok cikk született volna.

    • Majomkám, a horthysták ártatlanokat irtottak, ez tény. A Tanácsköztársaság 3000 bűnözőt büntetett meg fennállása alatt. A fehérterror 60 000 ártatlan munkást és parasztot ölt meg. Az arány 1:20, de erkölcsileg a vörösök istenek a jobboldalhoz képest. Mellesleg: Sztálin szigora jót tett, veletek szemben is az kell majd, hisz úgy akartok mindenkit lebűnözőzni, hogy ti magatok vagytok azok. Guevara pedig egy totálisan vérszűz jó kisfiú volt egyébként, egy ártalmatlan álmodozó.

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s