Jobbik program

Jobbik program visszásságai 2. – Csendőrség a terror ökle

A csendőrség visszaállítása mellett tesz programjában hitet a Jobbik. A párt által bálványozott húszas-harmincas évek egyik legkeményebb terror szerveződését a Jobbik többek között a “lakossággal való közvetlen, jó kapcsolatukra” hivatkozva azt állítja, hogy a falvak közbiztonságát lényegesen javítani lehetne. A valóságban ezek a félkatonai szervezetek a brutális csendőr – erőszak révén tudtak viszonylagos rendet tartani.


Idézet a Jobbik programjából:

A Jobbik a vidék hajdan volt rendjének és nyugalmának helyreállítása érdekében szükségesnek tartja a csendőrség felállítását. A katonailag szervezett Magyar Királyi Csendőrség 1876-ban alakult meg, és az idők folyamán a magyar történelem legfelkészültebb, leghatékonyabb közbiztonsági őrtestületévé vált. A csendőr szolgálat nem foglalkozás, hanem hivatás volt. A hatásos működéshez hozzátartozott a lakossággal való közvetlen, jó kapcsolatuk, állandó jelenlétük, elérhetőségük, minden bűneset komolyan vétele, s ezek alapján a tekintélyük. Ma, a huszonegyedik századi technikai feltételeket biztosítva, a rendvédelemben ugyanezekkel a tulajdonságokkal lehetne eredményt elérni. (…) A Jobbik Magyarországért Mozgalom meggyőződése szerint a falvak közbiztonságán egy csapásra lényegesen javítani lehet – az egyébként Európa több országában létező – csendőrségnek a felállításával és a magyar tapasztalatokra épülő működtetésével.

Nézzük ezzel szemben a tényeket:

  1. A Magyar Királyi Csendőrség, ahogy a Jobbik által létrehozni kívánt testület is, „katonailag szervezett” alakulat volt. A csendőrség háborús jellege miatt idegen egy jogállamtól, ahol nem szokás katonákat bevetni a polgári lakosság ellen, még bűnözőkkel szemben sem.
  2. A csendőrség „hatékonysága” korabeli beszámolók szerint leginkább a megfélemlítésben állt. A magyar nyelv kizárólag negatív szavakban őrzi a csendőrkorszakot: csendőrpertu, zsandártempó, csendőrpofon stb.
  3. Az „Európa több országában létező” csendőrségeket tömegrendezvények, demonstrációk, futballmeccsek, koncertek biztosítására és rendőri egységek megerősítésére veszik igénybe, sem bűnüldöző, sem nyomozati, sem katonai funkciójuk nincsen. Magyarországi megfelelőjük a már létező Készenléti Rendőrség.
  4. A „vidék hajdan volt rendjének és nyugalmának” ára a megfélemlítés, gyakran a vidéki emberekkel szembeni brutális csendőri erőszak volt, csupán látszat-rendről beszélhetünk.
  5. „Magyar tapasztalatok” és a „lakossággal való kapcsolat”:
  • A csendőrséget a szabadságharc leverése után összbirodalmi közvédelmi hadseregként szervezték meg, amelynek feladata a bécsi uralom ellen irányuló nemzeti felkelési kísérletek kíméletlen leverése volt.
  • A vörösterror idején Tanácsköztársaság a csendőrőrsöket változatlanul vette át, csupán vörös őrsöknek hívták őket.
  • fehérterror különítményesei „szabadcsapatokból” „csendőrtartalékká” válva illeszkedtek be az állami karhatalomba. Ezután ők töltötték be a politikai rendszerfenntartó, illetve a „politikai elhárító” szerepét.
  • 1944-ben a csendőrség a Nyilas Párt állami terrorszervezetévé vált. Meghatározó szerepet játszottak a magyar zsidók és cigányok üldözésében. Adolf Eichmann, a náci Harmadik Birodalom „zsidótlanításért” felelős SS parancsnoka így nyilatkozott: „Egyes esetekben embereimet megrázta a magyar csendőrség embertelensége”.

Éppen ezért a magyar közvélemény és a falvak népe az idegen elnyomás erőszakszervezetének tekintette és akként gyűlölte a csendőrséget. A csendőrség történelem, nem hagyomány! Nincs helye a magyar jogállamban!

Sorozatunk korábbi részei:
Jobbik program visszásságai 1. – Tankok helyett bankok?

About these ads

16 hozzászólás a(z) “Jobbik program visszásságai 2. – Csendőrség a terror ökle” bejegyzéshez

  1. Érdekes vidéken soha nem volt cigány bűnözés amíg a jobbik ki nem agyalta a technikát a romák ellen vetette be ezt a kitalált fogalmat.
    A jobbik ahol megjelent ott békétlenség és kudarcra ítélt falvak jöttek létre!!!

  2. a csendőrök talán tennének valamit a bűnözés ellen,nem úgy mint ez a szarházi csürhe banda,amit rendőrségnek hívunk

    • A valóságban egy csendőr özvegye mondta el nekem, hogy a parasztok és melósok pofozásán túl mihez sem értettek a csendőrök. Amellett az akkoriban még többszáz fős karavánokban vándorló romákkal nem mertek kikezdeni. Összességében: fehér embereket verő, romák elől elfutó szemetek voltak. A nyomozáshoz nem értettek, tehát a bűnözés virágzott tőlük.

  3. Az én nagyapám csendőr volt! És büszke vagyok rá. A temetőben a minap találtunk a sírján két követ. Szépen, szándékosan lerakva. Csendőrként megmentett több zsidó embert és az utódok (bár nem tudjuk kik azok) még emlékeznek rá.

    Nem a ruha vagy a név teszi az embert. Az embert a tettei teszik. Ő rendet tartott a faluban, de az értelmetlen mészárlásnak nem engedett.

  4. Ha most csendőrség lenne az a malacfülű Gyulának felnyomta volna a végbelébe a lejárt műszakival rendelkező Chryslerének a kipufogóját. Vagy végighúzták volna Eger főutcáján végig a betonon. Repedt agyú nácik ezek.

  5. ez a cikk tele van torzítással…egyszer zsandár, majd csendőr??? vagy ez vagy az???a progromokban való szerepe a csendőrségnek kétségtelen… akárcsak 1956 előtt az a v h-é katonailag szervezett alakulat volt és??? a határőrség is… ráadásul a békediktátum következtében nem lehetett 35000 főnél nagyobb hadserege az országnak, miközben a franciák seggétnyaló kisabntant még több területet akart, ezért szükséges volt egy félkatonai szervezet… de legalább rend volt, ami ma nem mondható el…

  6. Valaki semmihez nem ért, de egy erőszakos bunkó, az régen csendőr lett, ma gárdista.

  7. A cikk jó lenne, ha lenne értelme, de sajnos hiába próbáltam megtalálni benne azt, hogy miért rossz a csendőrség nem sikerült. Két dolog miatt, mert pár olyan példát hoz fel, ami ritkaság számba megy tehát nem egy szervezetet jelemez, hanem pár eseményt. A másik eset, pedig az egyszerű hazugság tény esete. De azért ne probáljuk már elhitetni az emberekkel, hogy a rendfenntartása az rossz dolog. Igen elhiszem, hogy félelmetes egy csendőr, annak akinek van tőle félnie.

    • A “rendfetnntartás” az amit a barátaid csináltak Gyöngyöspatán? Mert az inkább szisztematikus megfélemlítésnek nevezhető…

      • Jártál már ott? Illetve az fél akinek félni valója van. Nem láttam még sehol hogy gárdista vagy jobbikos vagy nemzeti érzelmű cigányt ölt volna. Sőt még akkor sem ha az bűnözött. De ártatlan magyar nyugdíjasokat havonta gyilkolnak az élősködők. ( direkt nem a cigány szót használtam )

    • Kedves Gábor!
      Ne foglalkozz ezekkel. Én fegyvertelenekkel nem vívok szellemi párbajt. Nem lenne etikus.
      Vajon a többség miért nem fél a gárdától? Tán mert nem csinált semmit? Olyant se hallottam még sehol, hogy egy gárdista idős embereket vert volna meg, s elvette a pénzüket. A csendőrtől is csak az félt anno, akinek oka volt rá.
      Tudod az a rasszista Gárdonyi is megírta a Göre Gáborban, hogy ha lopások történtek a faluban, zárják be a Kátsa cigányt, s rend lesz. ennyi erről.
      Az ilyen névtelen kommentelők meg ugyanaz a fajta mint akik félnek a gárdától. :) :):)

      • Elég röhej, hogy Gárdonyira hivatkozol, miközben egy dzsihádot éltető lapot adtál meg email címnek (jihad.hu). Hogy is mondtad? “Nem szoktatok tükörbe nézni, Ha igen, nyugodtan köpjétek le amit ott láttok.” Hajrá, sok sikert, az ablakmosószerre is összedobunk neked, gyaur kutya :D :D :D :D

      • Hülyőkém, a Göre Gábor a vidéken tapasztalható butaságot pellengérre állitó ún. szatira, azaz aki komolyan veszi, és nem humornak, az hülye.

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s