Aki az ördöggel cseresznyézik egy tálból, jobban teszi, ha vigyáz, mert meglövőldözi azt a magjával – szól az ősi, magyar mondás. Török Gábor saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen az, amikor az európér kultúrember Zázrivecz Gáborral ül egy asztalhoz.
“A választáson a voksommal majd eldöntöm, hogy kiket szeretnék a parlamentben látni” – ezekkel a szavakkap próbálta kimagyaráz Török Gábor blogjában azt, hogy múlt héten csütörtökön a Közgázon egy asztalhoz ült a saját bevallása szerint nem demokrata Vona (Zázrivecz) Gáborral. “Ha a választók másokat is odaküldenek, akkor – lévén ez a szakmám – politikai elemzőként mindenkivel szóba állok” – tette hozzá Török.
Van, aki tisztábban lát. Török tette ugyanis – mondhatni joggal – kicsapta a biztosítékot Somogyi Zoltánnál, aki írásában azt kérdezi: “Melyik európai uniós, nem posztszocialista országban tudjátok elképzelni, hogy a) egy demokratikus kormány belügyminisztere a szélsőjobboldal vezérével nyilvánosan vitatkozzon b) az egyik legjobb állami egyetemen, amelyet c) az ország legismertebb politikai elemzője vezényel, mosolyogva”.
A rendezvény elején egyébként az Ifjú Demokraták néhány aktivistája kifejezte felháborodását. Az MTI beszámolója szerint a rendezvény elején, amikor Zázrivecz Gábor először kapott szót, egy fiatal bekiabált, hogy “rasszisták haza”, egy másik pedig azt kiabálta: “munkahelyet, ne rendőrállamot”. Zázrivecz úgy reagált: ez “nagyon kreatív volt”, amire az egyik fiatal visszakiabált, hogy “mint ti Miskolcon”. Ezt követően három fiatal elhagyta az előadótermet.
Az Ifjú Demokraták később közleményt juttattak el az MTI-hez, amelyben azt írták: ők voltak azok, akik tiltakozásukat kifejezték a rendezvény során. Mint közleményükben írták: mélységesen felháborítja őket, hogy “Zázrivecz Gábor személyében egy rasszista, antiszemita, saját meghatározása szerint is antidemokratikus párt” képviselője tartott előadást az egyetemen, még akkor is, ha erre a szervezők kérték őt fel. Másrészt azt is “szégyenteljesnek” nevezték, hogy “a Tárcatükör sorozat történetében példátlan rendőri védelem vette körbe az épületet, és bent is jószerivel több volt az úgynevezett terrorelhárító, mint a diák és az újságíró”. Mint írták: a jövőben is kiállnak az emberi jogok, a parlamenti demokrácia értékei mellett, s egyúttal tiltakoznak a “rendőrállam” ellen.



Még mindig nem értem miért baj a név változtatás adnál rá okot? Egyébként szép kis sarkított cikk ez már megint. a kuruc.info korrektebb pedig az elég szélsőséges.
Szerző Jobbikbarat | 2012-02-21, 15:39Pintérrel szégyen leülni egy asztalhoz, aki egy gátlástalan mafiafőnök, egy korrupt, harácsoló féreg. Vona Gáborral beszélgetni kitüntetés. Mi a poén a Zázrivecz néven? Ja, ezzel akarjátok megmutatni, hogy tulajdonképp ő sem magyar? Vagy visszavágni a Róth Manóért? Fáj az igazság, ugye? Úgy gondolom, hogy nem Vonának vagy ha így tetszik Zázrivecznek kell szégyenkeznie. Ebből is látszik, hogy Nektek a leghalványabb fogalmatok sincs arról, amiről írtok. Nem attól magyar valaki, hogy annak születik, vagy olyan a neve; ellentétben rengeteg külföldi radikális párttal a Jobbik ezt nem így gondolja. Ebből is látszik, hogy a beteges Jobbik-ellenességet külföldről kezdték el terjeszteni, egyszerűen átvették az ottani bevált retorikai elemeket, amit csak le kellett fordítani magyarra. A vigyorgó demokrata kölkök (gyurcsány bábjai) egyikét már láttam a Kossuth téren, amikor szintén Vona ellen agitált, amiatt, hogy gárdamellényben tett esküt. Emlékeztet a gazdájára, ő is így szokott helyezkedni. A Jobbik valóban nem demokrata párt, de ezen blogbejegyzés szerzője elfelejti hozzátenni, amit Vona mondott: “de legalábbis nem abban az értelemben…”. Nyilván így jobban hangzik az “ajropéerek” számára, van min mocskolódni újra. Furcsa módon az ordas hazudozás a sajtóban zömmel rátok jellemző. Múltkorában is megjelent a cikk, ahol az eredeti szövegben “jobboldalinak” nevezett csoportosulást a ballibsi bértollnokok következetesen “szélső-jobboldalinak” fordítottak, azért, hogy a Jobbikon próbáljanak rúgni egyet. Maga a cikk természetesen negatív tartalmú volt. Vagy emlékezzünk a maoisták imádott ATV-je által nemrégiben szándékosan félrefordított amerikai nyilatkozatról, ami természetesen a bolsevikok számára kedvezett. Nagyjából ennyi időt fordítottam erre a 72 lájkolóval rendelkező, komoly blogra. Ahogy írtam egy másik kommentben: lehet erőlködni ballibsi internacionalisták, a Jobbiké a jövő! És minél jobban erőlködtök, annál nagyobb lesz a sikerünk! Szóval kedves posztoló, ne hagyd abba semmiképp! Remélem sok kellemes percet szerzel azoknak, akik arról kívánnak olvasni, hogy mennyi kőműves van a Jobbikban, meg melyik Jobbikos “bűnöző” mond le a mentelmi jogáról azért, mert részt vett egy demonstráción. Ez legyen a Jobbik legnagyobb bűne! Szebb Jövőt!
Szerző András | 2012-02-29, 22:47