Megszaporodtak a Jobbik belharcairól szóló híradások az elmúlt napokban. Több vidéki alapszervezetben is egymásnak estek a bajtársak, Pörzse Sándor és Novák Előd harca pedig az országos lapokat is megmozgató, igazi médiacirkusszá alakult.
Politikus, tehát lop. Azt hinné az ember, hazánkban nincs, akit a fenti képlet meglepne, a Jobbik azonban úgy gondolta: rácáfol az evezredes igazságra. Leleplezéssel indult, mára komoly adok-kapokká fejlődött a Jobbikban az a hír, hogy két országgyűlési képviselőjük jogtalanul markolt fel havi szinten bruttó 115 ezer forintot az államtól lakhatási támogatás jogcímen.
A kurucinfo erről sajátos ízvilágának megfelelően számolt be: az egyik érintettet, Nyikos Lászlót például „gátlástalan tolvajnak” és „exkomcsinak” titulálta, majd kitért Pörzse Sándorra is (aki jelzőket és külön támadást nem kapott). A Pörzse a hivatalos pártlapban, a Barikádban ennek a témának szentelte a vezércikket, melyre később Novák Előd is válaszolt. Ment az adok-kapok, és e két írásból jóval több sejlik fel, mint egy szimpla nézetbeli különbség. Pörzse felindultságában nyilvánosság elé citálta pártja belső vitáját, ami egyértelmű gyengeséget jelent.
Nincs egy hete, hogy február 15-én Gál Péter Pál, a Jobbik székesfehérvári szervezetének alapító elnöke lépett ki a pártból, egyúttal visszaadta annak listavezetőjeként szerzett városi közgyűlési mandátumát. Lemondásának okáról az MTI-nek azt mondta, hogy a párt jelenlegi politikájával “nem fér össze” az ő általa képviselt lokálpatrióta, városépítő célú politika. Magyarul: a Jobbik nem lokálpatrióta és kifejezetten városromboló politikát folytat.
Bakon az egész alapszervezet bomlott fel: Kocza Zsoltné, immár csak volt alapszervezeti elnöke felidézte, hogy kezdetektől konfliktusaik voltak a zalai vezetéssel. A feloszlatás okaként a „megyei jobbikos vezetés által generált problémákat” nevezte meg. Megfogalmazása szerint úgy érzékelték, hogy a vezetők és a pozícióba került jobbikosok elszakadtak a tagságtól, magukra hagyták őket.





Nem zavar, hogy a hatalmas önmegsemmisítesben rázuhantak a 25%-ra?:D
Szerző Ratyi Józsi | 2012-02-21, 06:34hát, ha téged meg az nem zavar, hogy közben a ‘komcsik’ erősödtek ők meg stagnálnak…
http://www.origo.hu/itthon/20120215-ipsos-kozvelemeny-kutatas-kevesebb-bizonytalan-tobb-fideszes-es-mszps.html
” Némileg növelni tudta a táborát januárban a Fidesz és az MSZP is, ezzel megfordítva egy hónapok óta érvényes tendenciát, hiszen eddig folyamatosan nőtt a bizonytalan szavazók aránya. Az LMP és a Jobbik nem növelte a támogatottságát. A biztos szavazók még mindig csak körülbelül 30 százaléknyian vannak – derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából.”
Szerző Jobbikgyűlölő | 2012-02-21, 08:51a lényeg, hogy oik egymást a patkányok!
)))))
Szerző "o nutfato" | 2012-02-21, 13:40a lkényeg, hogy ölik egymást a patkányok!
Szerző "o ntufato"" | 2012-02-21, 13:41Olyan jó, hogy megint hazudsz. Hallod ha hírportált vagy mi a szöszt üzemeltetsz miért hazudsz? :S Jogtalanul de ésszerűen viszont nem becsülendően vette fel Pörzse. Mivel van lakása de abban lakni nem tud, mert az édesanyjáé és hogy úgy gondolta, ha kaphat támogatást, akkor azt fel is veszi hát ez már szájíz kérdése. Szval hiába tapsikolsz nincs belső viszály
Szerző Jobbikbarat | 2012-02-21, 15:34Na igen,ömlik az állami pénz…marakodás a csontokért.
Szerző ferkócska | 2012-02-24, 13:22Szerintem azok akik 1 szavazatra is méltatják a hazug hazaáruló Mszp-t azok sűrgőssen súlyos orvosi kezelésre szorulnak!
Szerző SzilJobb | 2012-02-29, 18:15Jah,önmegsemmisítés.Bomlik a JOBBIK.
http://www.median.hu/galeria-popup.ivy?artid=deea53d5-dca4-4903-8c22-d18a4a97b13e&pos=1
Szerző Kapolcs | 2012-03-10, 07:29