Jobbik hírek

Lebukott a kurucinfós bűnbanda

Kérdés, hogy a kormány mikor tesz végre valamit a neonáci portál ellen. Az atv.hu újságírója néhány nap alatt kiderítette, amire a kormány már évek óta képtelen: kik állnak a vérgőzös portál mögött. És hogy honnan van a pénzt. És hogy mennyi.

A Jobbik-közeli, neonáci Kuruc.info nevű hírportálon naponta valósulnak meg bűncselekmények: az oldal szerkesztői időről-időre közzéteszik a „nemzeti radikálisok” által ellenségnek minősített emberek személyes adatait; megtörtént, hogy „vérdíjat” tűztek ki velük ellentétes nézeteket vallókra; és rendszerint elkövetik a 2010 óta börtönbüntetéssel fenyegetett holokauszttagadást.

A lap készítőit azonban mindeddig nem sikerült felelősségre vonni, mert álnéven írnak, az oldal pedig tengerentúli szerverről üzemel.

Bár többször felröppent a hír, hogy a neonánáci honlapot K. Roland, M. Balázs, illetve N. Előd szerkesztik, kézzelfogható bizonyítékot mindeddig senki nem szolgáltatott, a bűnüldöző hatóságok pedig minden bizonnyal szintén nem rendelkeznek ilyennel.

Az atv.hu viszont kiderítette, ki értékesíti a lap hirdetési felületeit. A Kuruc.info a közelmúltban hirdetést tett közzé, melyben azt írták: immár magyarországi áfás számlát is tudnak adni az oldalon hirdető cégek, vállalkozók számára.

Egy fiktív vállalkozó, „Varjú József fotográfus” májusban árajánlatot kért a Kuruc.infón megadott címen. “Varjú” saját oldalát, a http://www.fenyiro.atw.hu honlapot kívánta reklámozni. A Kuruc.info nevében álnéven válaszoló „Bodoky Tamás” általános információkkal szolgált, és megadta „Varjú József” e-mail címét a reklámértékesítéssel foglalkozó munkatársa számára. A reklámértékesítő munkatárstól június 13-án érkezett levél:

„Tisztelt Varjú József!

Nagy Attila vagyok az Unified Quality Kft ügyvezetője!

Tudomásom szerint, igénybe szeretné venni szolgáltatásunkat a Kuruc.info honlapon történő Banner megjelenést!

Az alábbiak a teendők:

- Csatolva elküldtem egy tervezetet, ez a formája a szerződésnek,
- Önnek egy válaszlevélben kell elküldenie vállalkozásáról/végéről minden fontos adatot /cég név, székhely, adószám, cégjegyzék szám, vezető megnevezése,stb./
- A továbbiakban hozzájárul, hogy adatait saját rendszerünkben kezeljük/használjuk, harmadik félnek nem adjuk ki.
- Pontos postai levelezési címét megadja, amire elküldjük Önnek az aláírt szerződést, valamint a számlát!
- Amennyiben megérkezik a Cégünk számlájára, vagy címére a pénz, a számla kiállításra kerül és a következő 24 órában Hirdetése, megjelenik a kívánt honlapon!
- Az Ön esetében Bruttó 82.550 Ft-ot kell a fenti számlára utalni vagy befizetni!”

Mivel “Varjú” „Bodoky Tamással” előzetesen abban állapodott meg, hogy két hétre nettó harmincezer forintért szeretne hirdetni, ezt megírta Nagy Attilának, aki így válaszolt: „Én állítom a számlát, a többit a fiúk intézik! Amint megvan az összeg jelentkezzen!” (Nagy leveleit helyesírási hibáit meghagyva közöljük.)

Miután „Bodokyval” – szintén e-mailben – sikerült fixálni az árat, Nagy Attila elküldte a szerződést, amit “Varjú” kitöltve visszaküldött, továbbá elküldte a hirdetés árát is. Nagy június 29-én nyugtázta a pénz megérkezését, és még aznap válaszolt: „Igen megjött, továbbítottam is, remélem már kint van a honlapon!”

Az utolsó tagmondat „Varjú József” hirdetésére, a fenyiro.atw.hu oldal bannerére vonatkozott, ami június 29-tő két héten át dokumentáltan megjelent a Kuruc.info nyitóoldalán.

Nagy cégéhez tehát június 29-én érkezett meg a pénz, amit Nagy továbbított a „fiúknak”, a hirdetés pedig aznap meg is jelent: ez azért figyelemre méltó, mert a Unified Quality Kft számlavezető bankja, a K&H munkatársa megkeresésünkre közölte, külföldre történő utalás esetén az átfutási idő átlagosan négy nap, de akár másfél-két hét is lehet. Márpedig, mint Nagy Attila írta, – a megjelent hirdetés pedig bizonyítja is -, a pénz kevesebb, mint egy nap alatt eljutott a Kuruc.infós „fiúkhoz”. Egy adóhatósági ellenőrzés persze rövid úton kiderítheti, kinek és hová továbbította ilyen gyorsan a hirdetésszervező az összeget.

Ezek után már csak a számlázás maradt hátra, “Varjú” augusztus 1-én megkapta a számlát.

Kiderült, hogy a Kuruc.info ügyeit nem külföldről, hanem Magyarországról intézik. Nagy Attila hús-vér magyar ember, cége a Unified Quality Kft 2009 óta működik. Kezdetben Nagy és D. Cs. voltak a cég tulajdonosai, 2010 óta már csak Nagy Attiláé a Jászapátiban működő vállalat. Tevékenységi körében biztonsági rendszer szolgáltatás, rendezvényszervezés, gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem, és június 20. óta reklámügynökségi tevékenység is szerepel, honlapján pedig árnyékolástechnikai szolgáltatásokat kínál.

Nagy Attila emellett a MÁV FKG-nél is dolgozik, Facebook-adatlapján az érdeklődési kör résznél elsőként a Kuruc.infót, majd a Jobbik Magyarországért Mozgalmat tüntette fel.

Iwiwes adatlapja szerint Nagy Attila a Jobbik Jászapáti szervezetének a tagja.

Amennyiben a Kuruc.infón sűrűn elkövetett bűncselekmények miatt nyomozás indulna, Nagy Attilát tanúként lehetne meghallgatni, hiszen, mint a fentiekből látszik, fontos információkkal rendelkezik a honlap működtetőivel kapcsolatban. Tanúként pedig nem csak köteles vallomást tenni, de az igazmondásra is kötelezi a törvény.

Cikkünk megjelenése előtt telefonon megkerestük Nagy Attilát. A férfi elismerte, hogy ő a Unified Quality Kft ügyvezetője, és hogy ő intézte “Varjú József” hirdetésének megjelentetését a Kuruc.infón. Ugyanakkor azt állította, hogy a hirdetőktől – így a “Varjú Józseftől” – beszedett pénzből a Kuruc.info egy forintot sem kap. Arra a kérdésre, hogy akkor mi lesz a hirdetőktől beszedett pénz sorsa, azt felelte: buta emberekkel nem kíván beszélgetni. Majd bontotta a vonalat.

atv.hu, Varjú József

About these ads

11 hozzászólás a(z) “Lebukott a kurucinfós bűnbanda” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Önfényezés « rosszabbik.com

  2. A nagy izraeli filozófus mondá vala: Kutyából nem lesz szalonna, legfeljebb veszett kutya. Ma már vannak hatékonyabb kezelések a Pasteur oltásnál. Alkalmazni kell!!!Lehet doktorátus nélkül is.

  3. Előbb is megtehették volna, megjelent egy közlemény a melyet dr Ilkei csaba a portál főszakértője jegyzett, nem álnévvel, Ha egyedül őt halgatták volna meg tanuként akkor is tiszta lett volna minden! Ezt az anyagot mentettem és beküldtem a PKKB- hez, azzal a javaslattal, hogy a Kurucinfó ellen indított rágalmazási ügyben hallgassák meg tanuként, a bíróság nem tett eleget kérésemnek, sőt az előzőekben felsült rendőrségnek sem továbbították az új bizonyitékot! Miért?
    Ilkei a kommunista időszakban a ’60-as években a Népszabadság, az Esti Hirlap újságírója volt majd a “hét” kommunista főmagazin főszerkesztője, Lakatos Ernő hűséges kiszolgálója, súgója!
    A rendszervéltás után MDF-es képviselő, jelenleg a Kurucinfó hasábjain volt elvtársaira az ügynökökre vadászik! Rajta keresztül már régen “tisztába tehették” volna az egész ügyet- de nem akarják valamiért: Ilkei jelenleg Novák Előd bizalmi embere nem régen a parlament plenáris ülésén ajálgatta név szerint , mint főszakértőt, a főfunkcionárius urat!
    Ki érti ezt?

  4. A rossszabbik.com szerkesztőit sem nehéz megtalálni, majd megmutatni nekik a Margit híd előtti rakpartot. Megnézhetik az Országházat és a Kék Duna szalagját. Tényleg Ti szeretitek a kék Dunát? Egyébként piros vagy zöld is lehetne?

    • Barátaim,kinek áll érdekében az amerikában levegőszennyező varga béla nevének elhallgatása? Ez az e-mail címe:[email protected]
      Ez a tel.száma:++17074336616
      Ősenkiségének anyja Móron rontja a levegőt.Kiserdő u.1/a
      A tetves nyilas hazamenni nem mer,mert adócsalásért azonnal lekapcsolják.

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s