Jobbik hírek

Viszály, megosztottság, belharcok: ilyen a jobbikos mintaváros

A Jobbik mintavárosának nevezte Vona Gábor Tiszavasvárit 2010-ben. 2012 augusztusában azonban már kevésbé büszkén mutogathat a városra a párt. A képviselőtestület feloszlatta magát, két jobbikos képviselő kiválásával új frakció alakult, mely azt követelte, az alpolgármester mondjon le. Ez meg is történt, ősszel pedig új választások következnek.  A nemzet érdekeit szem előtt tartó karakán magyar politikusok, súlyos pénztől fosztották meg a várost, amikor a korábbi önkormányzat nyertes pályázatai közül mintegy egymilliárd forint értékű fejlesztést mondtak vissza. Magyar barát párt a köbön.

A szemben álló felek természetesen mind az állítják, ők csak a város érdekeit tartják szem előtt. Fülöp Erik szerint az újonnan létrejött frakció Császár József alpolgármesteri lemondása mellett azt követelte, adják vissza a képviselőknek az elvett tiszteletdíjat (hogy ez miként szolgálja a város érdekét, ezt a jobbikos agymenést nem tudtuk megfejteni) és alakítsák át a bizottságokat. Fülöp szerint ő maga hajlott volna a kompromisszumra, ezért Császár bejelentette lemondását, ez azonban nem volt elég az új frakciónak. Fülöp a jobbikos Bakné Répási Ágnest jelölte alpolgármesternek – a hétfős frakció azonban közölte, csak a fideszes Palló Sándort fogadták volna el, különben a testület feloszlatása mellett kell szavazniuk. Magyarán semmi extra, csak a megszokott jobbikos szarkeverés. Ez végül meg is történt, mely Fülöp és a Jobbik szerint azt jelzi, csak a fideszes hatalmi érdekek érvényesülése volt a szempont.

Máshogy látják ezt a kormányzó párt képviselői. Karakó László, a Fidesz térségi egyéni országgyűlési képviselője szerint a testület feloszlatásának okai között a jobbikos városvezetés rossz döntései, antidemokratikus módszerei, a “képviselőtestületi munka semmibe vétele” voltak. Szerinte a két jobbikos és három független, valamint a hozzájuk csatlakozó két helyi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő és új frakció létrehozásával változást akartak elérni. “Miután a polgármester felrúgta az egyezséget, nem láttunk más utat, csak az önfeloszlatás kimondását” – mondta.

Karakó szerint súlyos hiba volt, hogy a jobbikos települési vezetők a korábbi önkormányzat nyertes pályázatai közül mintegy egymilliárd forint értékű fejlesztést mondtak vissza. Mindössze kettőt valósítottak meg, a városháza akadálymentesítését és energiai racionalizálását. Felrótta a helyi telekadó egyeztetés nélküli bevezetését és azt is, hogy – szerinte törvénytelenül – 8 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét Tiszavasváriban.

Harminc napon belül a helyi választási bizottságnak ki kell írnia az időközi választás időpontját, ami előreláthatólag ősszel lesz.

Bennünket pedig már csak az érdekel: hol a beígért pénz?

About these ads

3 hozzászólás a(z) “Viszály, megosztottság, belharcok: ilyen a jobbikos mintaváros” bejegyzéshez

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s