Jobbik hírek

Náci kelet-európai gyökerek az olimpián

Sárga irigység fogja el az embert, és rögtön érthető is, miért vágyódik el néhány millió fiatal a honból, ha megnézzük például hogyan kezelik tőlünk nyugatra a rasszizmust. Mint a leprás embert a középkorban, nagyjából úgy. A kár az, hogy a régiónk közben ontja magából a világ söpredékét.

Litván garázdálkodók kavartak indulatokat a londoni olimpián. A beszámolók szerint a környezetüket folyamatosan bekiabálásokkal és felállással zavaró kelet-európai csoport egyik tagja végül azzal húzta ki a gyufát a szervezőknél, hogy az egyik közeledő fekete hoszteszt náci karlendítéssel fogadta.

“Egész egyszerűen gyomorforgató. Ezt az embert ki kellene tiltani. Nem értem, a rendőrség miért nem avatkozott közbe” – mondta az egyik szemtanú az esetet követően. Egyik szervező az eset kapcsán megjegyezte: bűncselekmény, ami történt.

b

Eközben a németeknél
Miután kiderült, hogy szimpatizál egy neonáci párttal, barátja pedig egy neonáci vezető, önként elhagyta az olimpiai falut egy német női evezős.

Elhagyta az olimpiai falut a német női nyolcas evezős egyik tagja, Nadja Drygalla – közölte csütörtök este a Német Olimpiai Bizottság. Azt nem közölték, hogy miért távozott a faluból Drygalla, de az ARD szerint az áll a háttérben, hogy szimpatizált a neonáci Nemzeti Demokrata Párttal (NPD), és egy rostocki nemzetszocialista egyesület vezetőjével él párkapcsolatban.

Drygalla önként hagyta el az olimpia falut, miután kiderült neonáci párthoz fűződő kapcsolata, állítólag azért döntött így, mert nem akarta, hogy bármiféle szankcióval sújtsák emiatt a csapatát. A csapatvezetők üdvözölték a lépését.

“Ha bármilyen jel arra utal, hogy az olimpiai csapatunk egyik tagja idegengyűlölő, akkor annak nincs helye a csapatban” – jelentette ki az olimpiai bizottság vezetője.

About these ads

4 hozzászólás a(z) “Náci kelet-európai gyökerek az olimpián” bejegyzéshez

  1. Ismételten ajánlom az iskolát. Tessék megnézni a térképen, hogy hol van ez a csúnya Litvánia :D Nyomorékok legalább faszságot ne írjatok. Vagy ezek szerint Svédország és Norvégia és Dánia és Finnország is olyan amilyennek leírtátok. Egyébként nagyon is becsülendő az amit Ti rasszizmusnak neveztek. Saját magam fajtájának előtérbe való helyezése. Ha ez elítélendő remélem a nagymamát miután már nincs haszna lecseréled egy másik személyre, hiszen a teljesítmény alapján és nem a vérségi kötelék alapján állapítod meg az emberek hasznosságát. Furák vagytok Ti azt szent igaz.

  2. Pusztán a korrekt tájékoztatás végett a cikk végéről lemaradt: semmilyen versenyszámban nem indult már a Hölgy!!!! Szóval hazament, de ezt ki, hogyan forgatja ki, az már egy más dolog. Megint hülyeségeket írtok, azt is egyfajta látószögből.

  3. Az olimpiát el kellene különíteni a politikától úgy mint az ókorban. Akkoriban a viszálykodó felek tiszteletben tartották a másik teljesítményét.

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s