Büszkén hirdeti magáról a kuruc, hogy egy, a portálukon megjelent írás miatt egy kormányhivatal levélben tisztázza nevét, a szcik pedig bevették az általuk sérelmezett táblát. Az lemaradt, hogy Budaházyt közben egy szcientológus ember védi. Nyilván nem ingyen, és teljesen nyilván: pártpénzből.
“Kovács Rajmund Jobbik-elnök egy portálunkon megjelent írásában sérelmezte, hogy egy épületben működik a szcientológus szektával a Veszprém Megyei Kormányhivatal igazságügyi szolgálata. A hatóság egy héttel később levélben kereste meg a politikust, közölve vele, hogy a szóban forgó irodaház társasházként működik, az első emeleten a kormányhivatal nem rendelkezik ingatlantulajdonnal, a tulajdonosok városképet befolyásoló intézkedéseinek vizsgálata pedig az önkormányzat feladatkörébe tartozik”.
“Az elmúlt időszakban a szélsőjobb jeles képviselői egyre gyakrabban fordulnak jogi segítségért a szcientológia egyház őréhez, Szikinger István ügyvédhez. Valószínűleg kevesen tuják, de nem elég, hogy úr a biznisz szekta ügyvédje, hanem gyakorló híve is. Talán ennek tudatában, vagy nem, de a fasiszták első számú celebe, Budaházy György tőle várta a megváltást legutóbb, ami el is érkezett számára nem is oly régen.” – olvasható a nehallgass.com-on.
Hol itt az igazság, képmutató banda?
Egyébként bizonyítékot is láthatnánk,hogy nem “csak” jogi képviselő,hanem tag is??
Ja, mert ha “csak” jogi képviselő, akkor már szalonképes a magát nemzetinek nevező oldal számára?:D
Gyuri 10!Kit látnál szívesen az ország élén?
Dzsingisz Kánt! Az legalább nem volt antiszemita.
vnvnvnvn
volt még bárkinek is illúziója ezzel a bűnbandával kapcsolatban? csalnak, lopnak, hazudnak…
Hát..elég ócska, parazita, börtöntöltelékek. Az egyetlen reményük talán,hogy hitler és az örmény szalasian ferenc is börtönből szabadultak.Az emberi nem kárára és megszégyenítésére