Jobbik hírek

Gaudi bukik töriből!

Ha történelmi műveltségből felmérést készítenénk a parlamentben, több mint valószínű, hogy a rossz választ jelző mutató a jobbikos képviselőknél rövid úton kiakadna. A minap éppen gaudin volt a sor, hogy szokásos náci agymenést a párt kipipálja a napi teendők listáján. Felszólalásából vett idézet: “az auschwitzi haláltábor kapcsán sok kritika elhangzott már, hogy vajon az ott bemutatott események összhangban vannak-e a történtekkel”.

Navracsics Tibor; Gaudi-Nagy Tamás

Gaudiról is persze rég tudjuk, hogy nyilvánvaló orvosi eset, mai alakítása sem az első volt a holokauszt kapcsán. Néhány éve például azt kezdte vitatni, hogy nem kéne a magyar holokauszt túlélőinek az állam kasszájából kárpótlást fizetni, majd hozzátette:  ”én nem tudok arról, hogy zsidó honfitársainkkal háborúban álltunk volna a második világháborúban, arról sem tudok, hogy Izraellel háborúban álltunk volna, hiszen Izrael akkor nem is létezett.”

Nem gaudi az egyetlen természetesen a náci hordából, aki kétségbe vonná a zsidó népirtás számadatait. A parlament dísznácija, novák emő például köztelevízióbeli nyilatkozataiban, mikor a holokausztra terelődik a szó, rendszeresen, mint „úgynevezett holokausztról” beszél, majd rögtön rátér azon sérelmére, hogy a holokauszt-tagadás büntetésére vonatkozó törvény értelmében nem lehet még történészeti kutatásokat és vitákat sem folytatni eme történelmi esemény kapcsán. emőtől persze nem akart lemaradni hitvese, dúró dóri, aki korábban egy sajtóközleményben ugyancsak, mint „úgynevezett holokausztról” beszélt.

A mai eset csak megerősített bennünket abban, amit eddig is tudtunk: a jobbik a náci, antiszemita, nyilas örökséget felvállalva azon igyekszik, hogy hazánkat Hitler vagy Szálasi példáját követve pusztulásba döntse.

About these ads

18 hozzászólás a(z) “Gaudi bukik töriből!” bejegyzéshez

  1. nézze bár a sok kis feljelentős gerinces libsit::-). Fasizmusról beszélnek Magyarországon? A fogalommal nem vagy tisztában, de rohansz a rendőrségre….? Olyan hülye vagy mint a seggem….a feljelentésed sehol sem áll meg barom :D

  2. Még ebben az évben újra megnyitják a pszichiátriai intézetet a Nyírő Gyula Kórházban, remélem a Parlamentből is összefogdossák és visszaviszik a betegeket…

  3. “az auschwitzi haláltábor kapcsán sok kritika elhangzott már, hogy vajon az ott bemutatott események összhangban vannak-e a történtekkel”
    Szerintem Gaudi igazat mondott, hiszen ő is vénásan van kötve a köcsöginfóra! :-)
    Ott csak ilyen kritikákat olvashat az ember.
    De ahogy Jézus is megmondta: “gyümölcseiről ismerszik meg a fa”

  4. Hát Én komolyan röhögök már ezen. A nacivadasz.com szarkazmusát már túl haladtátok. :D Komolyan mondom ez a cikk leírja, hogy a fekete az fehér csak mindenki hülye. Na mindegy. További jó rettegést.

    • Hogy a rúdtáncoló (nemzeti érzelmű(?) motoros), arrogáns, mocskos szájú, péniszpumpás, gyermekét erőszakoló, asszonyverő nemzetieskedő nemzetrombolók gyülekezetének cinizmusáról már ne is beszéljünk!
      Köpj fől az ég felé és álljál alá!

    • Jó rettegést? Barátom ez nem egy online póker amin bebuktál 18 eurót, hanem picit komolyabb.

      Például Pali bácsi(zsidó) a nagymamám (nem zsidó) főnöke volt egy vidéki vegyesboltban 40 éven keresztül és megjárta a koncentrációs tábort, a hazatérésük után feleségül vett Manci nénivel(zsidó) együtt. Mindkettejük családja odaveszett – a szemük láttára gyilkolták le a hozzátartozóikat és mikor nénin az időskori betegsége elhatalmasodott a haláltáborbeli “élményeit” élte át újra és a gyerekei nevét kiáltozta.

      Megjegyzem nagymamám korosztálya – de lehet, hogy a te őseid is – még emlékszik azokra a “gonosz, magyarellenes zsidókra” akik a háború előtt, alatt és után a pult alól “hozomra” – vagy sokszor ajándékba – adták a lisztet, cukrot és az egyéb élelmiszert azoknak, akiknek az unokái most 2013-ban a puszta létezésük jogosságát vonják kétségbe, a történelmüket akarják elvenni tőlük és kiirtásukon élcelődek

    • Röhögj, és ez legyen életed legjobb vicce..!
      Annyi emberség sincs benned mint egy használt wc papírban.
      Talán ha egyszer valami csoda folytán közelebbről megismered a zsidók _ és az elhurcolt jehovisták, fogyatékosok, szociáldemokraták, cigányok ..etc _ szenvedéseivel talán mélységesen szégyellni fogod a mai nézeteidet.

      • Köszönöm gaspi1914!Megjegyzem a jobbikosok egy másik fórumon már egy fórumozó kijelentette, hogy a képviselő ártatlan, erre a nyilatkozata a bizonyíték és, hogy a feljelentőt azaz engem kellene hamis vád és hatóság félrevezetése miatt eljárás alá vonni. Nyilván érthet a büntetőjoghoz, hiszen a Btk nagykommentárról azt hitte egy hozzászólás:)
        Hát nem az.

        Egy másik online lap fórumán egy úr felajánlotta, ha esetleg megáll a képviselő balhéja, ami szerinte kizárt akkor befizet egy auschwitzi útra. Vonattal…
        Derricket a németek levették a műsorról, mert Horst Tappert a Waffen SS tagja volt itthon az egykori náci Németország de a magyar fasiszták bátran hawaiozhatnak? Lóf@szt.

        Úgy érzem, hogy a szélsőjobboldal ismételten kissé fordítva ül a lovon, – pesze ez nem szokatlan náluk, hiszen alapvetően képzavar van már a kereszténység és a pogány – táltos hitvilág közös nevezőre hozásával és megpróbálják elbagatelizálni Gaudi-Nagy megnyilvánulását,amelyet a Jobbikon kívül talán csak Észak-Korea nem véleményezett negatívan.

        • Észak-Korea elküldené az anyjába, vagy kötélre az egész Vonbescu-bandát, csak nem tud róla.

    • Én komolyan vettem, azért jelentettem fel.

      Nem vagyok zsidó, cigány, bevándorló sem egyéb “magyarellenes” “hazaáruló és hazátlan” – ahogyan több szittya fórumon neveztek, mert nem “térgyepölök” a Nagy-Magyarország térkép előtt, vagy éjjel nem sírom tele a párnát a magyar népet kiszipolyozó idegen hatalmak aljas mesterkedése miatt.

      Nagyon remélem, hogy többen vagyunk egyetértenek abban, hogy 2013-ban Európában nincsen helye a fasiszta ideológiának.

      Miközben az egész világ szeme rajtunk függ és kapunk jogosan Európától hideget -meleget , még akkor is a zsidózás és a cigányozás, valamint a trianoni legendavilág és a rovásírás oktatásának iskolai bevezetése a legfőbb alapköve némelyek politikai stratégiájának.

  5. Hogyan lehetséges, hogy van ma Magyarországon annyi ember, akik beszavazzák ezeket a tetves nácikat a parlamentbe? Ezeknek már rég ki kellett volna halni.

    • Ha az Amerikába a bitófa elől menekült náci tetvek utódai,mint p.l.a kuruc ín fos varga béla nem pénzelnék őket már a képviselőik nek is csak a kukázás maradna.

    • Azért szavaznak be ilyet buta embereket, mert az ország is elbutult már…sajnos…elég csak az utcán figyelni, a most 20 éves generációt, akik a saját nevüket nem tudják leírni. Funkcionálisan analfabéta az ország 70 százaléka. Mit lehet elvárni azoktól, akik hallomásból szerzik az információikat (történelemből és stb..)?

Kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. Köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s