Jobbik hírek

Legyél te is zagyva györgy gyula!

Legalábbis erre bátorít vona gabesz Facebook bejegyzésében. Mielőtt azonban a lényegbe belevágnánk, egy rövid visszatekintő erejéig felidézzük a tegnapi ominózus eseményt.

Kedden történt a szívfacsaró bejelentés: zagyva györgy – ismertebb nevén “ostoros” – gyula nem indul jövőre sem egyéniben sem listán a választásokon.

A pártvezetés ugyanis úgy látja, gyuszi gátlástalan, néhol egy öt éves óvodás, néhol egy emberszabású szintjét verdeső viselkedésével valószínűleg nem nyerné el a szavazók szimpátiáját, botrányaival pedig az egész pártot járatja le. (Hozzátesszük: ha a Jobbik következetes lenne a garázda párttagjaival szemben, akkor novák “megafon” emőt vagy gyöngyösi “listázó” mártont is nyugodtan kizárhatták troll61volna már régen.) Na nem kell ám félni, vonáék biztosítottak minket arról, hogy Hazánk egyik legnagyobb náci alakulatával, a hatvannégy vármegye ifjúsági mozgalommal továbbra is együttműködő, virágzó, baráti viszonyt ápolnak majd a továbbiakban.

No de! A minap vona Facebbok oldalán “eligazítás” címszó alatt tett ki egy posztot azok számára, akik gyuszi visszavonulását kész tényként vették. Bejegyzésében sem cáfolat, sem megerősítés nem szerepel, ellenben a politikai életben gyakran használatos ködösítés módszerét gyakorta alkalmazza. Ír pár demagóg sort arról, hogy még nem aktuális a jelöltek kilétéről beszélni, meg hogy mennyire szeretik egymást a hvim-al, blabla. Mindazonáltal az utolsó bekezdés figyelemre méltó. Voni ezt írja:

“Harmadrészt nekem személy szerint is kitűnő, baráti a kapcsolatom Gyulával, akit a sajtó természetesen kezdetektől fogva démonizál, de csupán azért, mert nem ismerik, és nem is akarják megismerni, ő pedig nem kíván nekik megfelelni. Soha sem mondtam olyat, amit a cikk a számba ad, sőt, több – korábban a frakciónkból kizárt vagy távozott – képviselő példát vehetne Zagyva Gyuláról, arról, hogy valaki hogyan tudja a különféle árnyalatbeli különbségeket elfogadva egy egész közösség ügyét szolgálni.”

Igen, jól látják. Vona szerint gyuszit nem csak hogy a média déminozálja, de még példaképpé is emeli. (Ugyan csak a sajátjai számára, de ha olvasunk a sorok között, kitalálhatjuk, hogy voni valójában minden igaz magyar ember számára követendő példává teszi őt, az emberszabásúak legcsillogóbb ékkövét.)

Na de akkor vegyük végig mégis milyen jó tanácsokkal látna el minket gyuszi eddigi példás politikusi karrierjének tapasztalatai alapján, hogy lássuk, nekünk miként kéne cselekednünk.

1: Légy náci.

Az iránymutatás illusztrálására szolgáló példák száma gyuszi esetében gyakorlatilag végtelen, a tanács pedig egyébként sem igényel hoszabb magyarázatot.

2: Rasszista és obszcén szófordulatokkal tegyél ajánlatot romáknak, majd ha ezért kérdőre vonnak, rasszista érvekkel védekezz.

Gyuszi esete Osztolykán Ágnessel röviden: még februárban egy parlamenti ülésnap végén Osztolykánhoz gyuszi a következő szavakat intézte: “Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek.” Az esetet követő riportei kérdésre adott válasza pedig így hangzik: “úgy értettem, hogy attól, hogy ő cigány, attól még szóba állhatnak vele fehér férfiak is.” Azt persze rögtön kikérte magának, hogy ezt magáról jelentette volna ki. “Mert majd én pont ezekre szoktam ráizgulni”.

3: Szemtől szembe fenyegess meg életveszélyesen és zaklass újságírókat.

Zagyva még 2010 meg a Magyar Sziget nevű neonáci rendezvényen egy faházban a Hetek című hetilap szerkesztőit fenyegette meg ostorával, majd azt mondta, legszívesebben “széttépné és felkoncolná” őket. Az ügyet a bíróság is tárgyalta, az ítélet gyuszi bűnösségét mondta ki.

4: Ha aktuálpolitikáról kérdeznek dadogj és nézz bambán. Ha pedig egy kérdésre nem tudod a választ, mondj valami ökörséget, hátha nem derül ki, hogy lövésed sincs a témáról. Ha mégis kiderül, minél hamarabb liberálisozd le a kérdezőt (informálisabb közegben nyugodtan használhatod a “mocskos zsidó/cigány” jelzőket). Ezzel elvágod a további, számodra kínos kérdések feltevésének lehetőségét.

Bárki megfogadja mindezeket a tanácsokat, a megtévesztésig hasonlítani fog zagyva gyulára, ezzel pedig nem kevesebbet ér el, mint hogy vona kitüntető dícséretében részesül.

About these ads

21 hozzászólás a(z) “Legyél te is zagyva györgy gyula!” bejegyzéshez

  1. Asher barátom ! Várunk türelemmel már 5774 éve. Időnkből futja.A baj,hogy gyakran kidugja fejét a trágya alól egy-egy náci bunkó. Ezeket a trágya bűztől gőzölgő fejeket kell néha elválasztani a testtől.

    • az orokkevalotol kapott turelemmel-(es alapossaggal,pedanteriaval)- visszadongoljuk oket-(nacifergek)-oda ahova valok,a tortenelem pocegodrebe!!
      5774 eve itt vagyunk!!mennyi nagy civilizacio elporladt azota?!mi itt vagyunk most is!!
      pelda arra hogy az UR minket valasztott nepeul!!

      • Lassan már 2000 éve nem ti vagytok a kiválasztott nép.Megöltétek Isten fiát és az ujtestamentumban már nem ti vagytok a kivételezettek!

        • FIACSKAM!!
          AZ “UJ-TESTAMENTUM” UGY HAZUGSAG AHOGY VAN!!-ESPEDIG TEHET ROLA A KORAI KERESZTENY EGYHAZ AMIKOR IS ELVETETTEK AZ ELSO LATERANI ZSINAT IDEJEN A NEKIK NEMTETSZO -(NEM AZ ERDEKEIKET SZOLGALO)-GNOSTIKUS EVANGELIOMOKAT MINT PL,; A JEHUDAH FELE EVANGELIOMOT!!
          AMUGY MEGSUGOM HOGY YESHUA IS IRT EVANGELIOMOT!!
          AZT MEG A ROMAIAK FESZITETTEK MEG ES NEM A ZSIDOK!

        • Minden évszázadban lebuktok!Engem az zavar,hogy az ilyen szarházi zsidók( mint amilyen te vagy!) miatt az értelmes zsidó is szenved akikkel lehet normálisan beszélni és ÉLNI!Akik ráadásul utnálnak is titeket akik fröcsögnek és náciznak.

  2. az “andras” anyja a szenateri nyilasparthaz wc-esnenije volt,es egyben besugo spiclije!!!

  3. Az emberszabású majmokat azért nem kellene megsérteni. Nem hinném, hogy ennél a baromnál zagyva-agyúbbak.

    • geza fispan!
      van beloluk-(nyilsfereg)-itt is!!pl az “andras” fedonevu buzerans!!

  4. jo nagy zagyvalek lehet az ur fejeben!!kolok koraban valszeg kobolcsoben ringatta anyuka!!

      • a csoportkepen kozepen csizik-csatary laszlo a kassai gettoparancsnok MAGYAR RENDOR egyenruhaban!!!! -00002943.jpg = Nyilas Keretlegeny NYILVANOS akasztasa az Oktogon-on 1946-ban

        Date: Thu, 12 Sep 2013 05:58:38 +0000 To: [email protected]

      • a foptokat elkuldtem!
        amugy gyilkos az a retkeslabu alultaplalt genetikai hulladek anyad!!vilagos nyilasfereg??

        • Ne őrjöng, véreskezű. Már csak azért sem, mert a hitsorsos társaid arról kárognak állandóan, hogy mi csak akasztani akarunk! Szóval kuss!

          • andras!
            mars vissza a kapa moge proszto!!a te helyed ott van a foldeken budosfereg!!ne rontsd itt a levegot te genetikai selejt!!

            • Ne gyűlölködj! Demokrata idáig nem süllyed, ilyet csak nácik tesznek!

            • a bibi ott van hogy en nem vagyok demokrata!!sosem voltam az fiam!!
              1947-ota rendszeresen az Erets Israel Shelanu part-ra szavazok!!-az meg erosen jobboldali part!!
              semmiesetre sem “demokrata” mint pl a Meerets,bal-kozep part!
              ugyhogy mellelottel gyermekem!!-………………………..mar megint…………!!!upsz!

            • gyuri10
              wait,and……………………………….see!!
              no long a way………………and change all for ever!!!
              -(anahnu po….)-

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s