Jobbik hírek

Gyuszi már köpni sem rest

Ma kiderült botrányával régi adósságát törlesztette kedvenc emberszabásúnk. Gyuszi repertoárjából ugyanis régóta hiányzott egy másik ember szembe köpése, de ami késik, nem múlik. Tegnapi “Hogyan legyél zagyva györgy gyula” bejegyzésünket a mai nappal nagy örömünkre egy újabb ponttal egészítjük ki: minden előzetes konfliktus nélkül köpd le eszmetársadat ha találkozol vele.

Gyuszi ellen volt párttársa, pősze lajos tett feljelentést egy január 10-ei sérelméért, mikor is a Képviselő zgygyIrodaházban a lift előtti folyosószakaszon zagyva minden előzetes szóváltás nélkül arcul köpte őt.

A feljelentést követően pősze január 11-én tanúkihallgatása során magánindítványt terjesztett elő, és kérte, hogy folytassák le a büntetőeljárást zagyva ellen.

A bizottsági ülésen megjelent gyuszi is, aki természetesen tagadta tettét. Elmondása szerint csupán szóbeli megjegyzések hangoztak el részéről, köpés nem történt.

Az ügyet bíróság fogja megtárgyalni.

About these ads

9 hozzászólás a(z) “Gyuszi már köpni sem rest” bejegyzéshez

  1. Köpködő Gyula Kobra. Hát ennél tahóbb suttyó-tajparasztabb szkinhedet még nem hordott hátán a föld. A jövő héten mit csinál? Kiveri és rákeni a Fehér Ház kilincsére? Esetleg odaszarik a házelnöki pulpitusra? Ezek a vadember-újnácik teljesen lejárattak mindent amit korábban országgyűlésnek neveztek.

  2. Pősze, muhaha! Egy esküszegőről beszéltek! Olyan hitvány, mint Zsegedi Chanád rabbi!

    • Aki megmondja az igazat rólatok az már hitvány és hazug. Tipikus újnáci bűnözői módszer. A maffia gondolkodik így. Talán nem véletlenül jellemző ez rátok….

        • A degenerált náci fajtád képtelen igazat mondani bármiről, főleg Izraelről nem. A gyűlöletkeltéssel keresett júdáspénzért (30 ezüst) bármire képesek vagytok, de legfőképp hazudni vagytok bátrak. Ezt a büdösszájú szkinhedet meg védheted, csak magad égeted vele. Már az újnáci politikai kalandoroknak sem kell, olyan paraszt a szkinhed-gyugya. A fajtád. Ez a stílus jellemző a csótány újnácikra.

    • faszfejű bandika! Nem csak azért vagy degenerált,mert egy rohadt tetves náciféreg vagy,hanem azért is mert ilyen selejtnek, vérbajos-részeg korcsként ellettek az Emberiség kárára.de te kis mocsok erről nem tehetsz,mert a te szennycsatornádból többre nem futja.

kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ fotó

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s