Jobbik hírek

Kemenár Zoltán, az Al Jazeera TV új sztárjának eddigi fellépései egy helyen

A legbátrabb hazafi mind közül, Kemenár Zoltán, akit a minap állítottak bíróság elé garázdaságért az Al Jazeera televízió élő tudósításába való belekontárkodása miatt. A tanúként kihallgatott rendőrök szerint Kemenár lökdösni kezdte az operatőrt, majd bokszoló alapállást is felvett ellene, ekkor léptek közbe. Védője, Gaudi szerint az eset egyértelműen egy magyarellenes koncepciós per, melynek célja, hogy a Jobbik rendezvénye körül valamilyen garázda cselekményt tudjanak kimutatni.

Aggodalomra azonban semmi ok! Kemenár már számtalanszor bebizonyította, őt nem tudja holmi zsidó-maffia uralta bíróság megfélemlíteni. Ítélhetik bár el nyolcvanadszor, Hunnia hérosza továbbra sem adja fel lankadatlan küzdelmét a Hazánkat szolgasorba taszító idegen hatalmak ellen. Íme néhány példa eddigi példaértékű munkásságának bizonyítására, melyben hősi jelleme is nyilvánvalóvá válik mindenki számára. Halált megvető bátorságát mi sem bizonyítja jobban, mint mikor például sokadmagával szócsatát vállal legalább hat vérszomjas szocialista ellentüntetővel a Gárda szülinapi partiján. Álljanak hát itt eme videók elrettentésül minden hazaárulónak, hogy ne feledjék: Kemenár, Hunnia örök védelmezője bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk!

A videóba 1: 54: 50-től érdemes bekapcsolódni. Kemenár elől látható fekete napszemüvegben, szőke hajkoronával. Vehemens, félelmet nem ismerő kiállásával példát mutat társainak.

Fokozhatatlan hőstett: a melegfelvonulás résztvevőit is móresre tanította bajtársai segítségével.

Sőt, még a HVIM indulójában is feltűnik egy pillanatra 2:37-nél, amint több tucat rendőrrel egymaga áll szemben.

About these ads

12 hozzászólás a(z) “Kemenár Zoltán, az Al Jazeera TV új sztárjának eddigi fellépései egy helyen” bejegyzéshez

  1. Hinnye! Azt a díszmagyarba bújtatott, nagynemzetimagyar, macskakövönmenetelő, zsidócigánybuzizó, honvédő kirakatmagyarját a világnak! Az ilyen abortuszszökevények miatt tudom szégyelleni magamat, de amúgy turulosan ám!

  2. szép magyar vég(bél)legények ezek mind, inczével az élen. azt nem értem, hogy ez a szerencsétlen idióta hogy-hogy nem ül még börtönben, tetszőleges, normális országban egy napot nem tölthetne az ilyen szabadlábon

  3. Azt gondoljátok,hogy vagytok valakik,hát nagyon tévedtek! Anácizás különben bűncselekmény,szóval csak óvatosan!

    • uff, szólt névtelen, aki annyira nem van valaki, hogy még neve sem nem nincsen. de azért vegyétek komolyan, különben elfenekeli az ovónéni!

    • Kábé annyira vonhatóak felelősségre az itt nácizók, mint a kurucinfó nevú adócsaló szennyoldalatokon a zsidózó neonáci retkek. Szóval, neonáci hülyegyerek bekaphatod mindnek. Nem kizárt egyébként, hogy nem élveznéd. tangás neonácika!

    • Ezt a baromságot honnan szedted, édes fiam?
      A valóságban a nácizás egy náci esetében nem bűncselekmény, és egy nemnáci esetében is legfeljebb polgári per tárgya.

  4. Szép magyar neve van . Igazi magyar hazafi: Kemenär.
    Egyébként az üldözött neonácik szerint a zsidó, -cigány -és buzivédő bíróság felmentette az üldözött neonáci hazffyt. Ezeknek mindent lehet! Így bátorítják őket. A magunkfajta ha csak csúnyán néz egy retekfejű neonácira megkapja a mag kis letöltendőjét a magyar bíróságtól. Ezért mentek el innen már egy millióan………

    • Szerintem te el vagy tévedve, pont fordítva van. Az öregező cigányok kapnak egy ejnye-bejnyét és pár óra múlva kiengedik őket hogy ott folytassák ahol abbahagyták. Emlékszem, a két barcsi srácot akik felpofoztak egy cigányasszonyt (az se volt szép tett, de azért mégsem gyilkosság) még érettségizni se engedtek a rendőrök, simán tönkretették a jövőjüket.

      • Miről beszélsz neonáci retek? A bármicvós Kemenert már fel is mentették. A milliós kártérítésre már be is nyújtotta az igényét. Mondd csak, hány lerobbant agyú neonáci retkes majom ül börtönben? Egy sem! Hány retekarcú neonáci kapott kártérítést mert 2 órát fogva tartották? Szinte mind!!!!! A leszbikus Emőke rántott húsos szendvicset követelt amikor az Erzsébet hídon való dobolás után előállították 1 órára. Miután kiengedték 1,5 milliót kért. Tucsek már többször kapott az 1 órás előállításért milliókat. Szóval miről hablatyolsz itt, te melegbárban sztrippelő, motoros neonáci?

        • A c.-k egy szkinhed csoport régi, lepukkant suzukijának a szélvédőjéért és egy a szkinhedek által hátrahagyott bot miatt kaptak évtizedeket. Ezzel szemben hány neonácit ítéltek el az elmúlt évek rendzavarásaiért és botrányaiért? Gondolkodj már nácuska! Kemenár (ejjjjj de szép magyar név ez!) a legújabb példa. Felvételek vannak az inzultusról , de az lényegtelen……egy faragott bot viszont abszolút bizonyíték a rasszista cigányok ellen. A neonácik meg nem rasszisták azok a demokrácia letéteményesei a fejlett civilizált gondolkodás képviselői. Pontosan ezért vagyunk 1 millióval kevesebben és hozzák ide más országok deprimált polgárait az elmenekült értelmiségünk helyett.

Kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. Köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s