Jobbik hírek

Tolvajkergetők. Mi a baj vele?

Mindenki ismeri őket ugyebár. Facebook lapjukat és YouTube csatornájukat tízezrek követik és támogatják hétről-hétre. Mára olyan kultusz alakult ki körülöttük, hogy gyakorlatilag kritikát sem lehet velük szemben megfogalmazni anélkül, hogy az ember ne a “te a mocskos tolvajokat véded” bélyeggel szembesüljön.

Feladatuk egyszerű, de annál nehezebb: Felderítik, lebuktatják és elkapják a – nagyrészt – kerékpár-tolvajokat. Mindezt pedig kétségtelenül nagyon szórakoztató és izgalmas módon tálalják videóikban. Ezzel eddig nem is lenne sok probléma, a szervezet szellemiségével, eszmeiségével viszont annál több. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a kisebb, de az előbbitől nem független problémákkal.

Miközben hőseink a videók tanúsága alapján végzik áldásos tevékenységüket, a rendőrség nem a bűnüldözés szakosodott szerveként jelenik meg a nézők szemei előtt, hanem egy impotens, tutyi-mutyi bagázsnak a benyomását keltik, akik ráadásul ahelyett, hogy együttműködne a civil önvédelmi szervezettel, inkább a tolvajok pártját fogja, minden lehetséges eszközzel akadályozva a tolvajkergetők munkáját. A videók rendszerint azzal végződnek, hogy a rendőrség a tolvajokat szépen elengedi az előzetes letartóztatásból, míg a Tolvajkergetőket nem átallja folyton vegzálni, láthatóan ok nélkül, nevetséges indokokkal. Ennél több nem is kell a tanulatlan, demagóg és végtelenségig leegyszerűsített videókra és összeesküvésekre vevő tömegnek. A legtöbb videó alatt látható felháborodott, a rendőrséget ócsárló, pattanásig feszült kommentekből tisztán kitűnik a végeredmény. A videók persze nem beszélnek a több száz éve fejlődő – és természetesen máig nem tökéletes – jogszabályok fejlődés-történetéről, azok demokráciában betöltött fontos szerepéről. De hát minek is tenné? Egy spontán megszervezett igazságosztó alakulat nyilván sokkal hatékonyabban tudja a közbiztonságot fenntartani, mint a több száz éve működő és fejlődő demokratikus álami szerv. Nem kell hozzá más, mint pár egyoldalú, féligazságokkal telepakolt videó. Ezt a receptet remekül el lehet adni ma Magyarországon. (Lásd: Magyar Gárda, Nemzeti Őrsereg, stb)

A második nagy probléma – meglepő módon – az elkövetőkkel van. Pontosabban azok származásával. Mert bár a videókban a narrátor legtöbbször nem tesz megjegyzéseket a tolvajok bőrszínére vonatkozóan, mindenki számára egyértelmű, hogy cigányok a delikvensek a bemutatott esetek nagy százalékában. A gyűlöletre és előítéletre szomjas nézősereg pedig csak erre vágyik: mindaz, amit Vonáéktól hallottak meg a Kuruc.info-n olvastak a cigányokról, a szemük előtt igazolódik be. Nyilván nem szükséges hangsúlyoznunk az ebben rejlő feszültség és indulat szításának veszélyét.

A Tolvajkeregtőkkel a legnagyobb baj mégis annak vezetőségével van. Azzal a Tomcattel, aki – bár tagadja – antiszemita, rasszista eszméket képvisel. Ennek igazolására álljon itt pár egyszerű példa a teljesség igénye nélkül. Pár éve a híres Moltimer-ügy kapcsán szervezett tüntetésen provokatív jelleggel

“Cigányokat bántani tilos!” feliratú táblával és “Támogatom a világméretű zsidó összeesküvést” feliratú pólóban jelent meg. Egy másik alkalommal pedig, mikor a Mazsihisz a Hanuka megünneplésére gyűlt össze, légvédelmi

Tomcat

Tomcat

szirénával és “Felvásároljuk Magyarországot!” feliratú transzparenssel zavarta meg a megemlékezést. Pár éve pedig a következő sorokat írta blogjában :”Olyan légkört kell teremteni Magyarországon, ami a cigányok számára elviselhetetlen. El kell őket nyomni, ki kell szorítani a közéletből, a kultúrából, és mindenféle etnikai jellegű megnyilvánulásukat kíméletlenül elfojtani. Meg kell roppantani a gerincüket. [...] Ne sírni tessék, hanem keresni a lehetőséget az ellencsapásra. A ti utcasarkotokon tán nem ácsorog egy drapp galeri? Szedjetek össze húsz embert, menjetek le, és egy szó nélkül verjétek szét őket.” De bele lehet hallgatni YouTube-n a már régebben megszűnt Bombagyár című rádiós műsorába – csak ne túl hosszan, nem ér annyit -, ahol rendszeresen elhangzottak cigányok és zsidók elleni uszítások, gyűlöletbeszédek. Emellett ott van a csapat kemény magjában az a Dráfi Robin Attila, akit miután letartóztattak a 2006-os tévéostrom és szovjet emlékmű megrongálásában játszott szerepe miatt, a Jobbiknak köszönhette szabadulását.

Egy pozitív hozadéka ugyanakkor biztosan van a Tolvakergetők működésének. Ez pedig az, hogy a vezetője, Tomcat nem éppen baráti viszonyt ápol a Jobbikkal, különösen nem annak alelnökével, Novák Előddel. Tegnap Novák Facebook bejegyzésében azon örömének adott hangot, hogy Tomcatet a bíróság választási csalás miatt elítélte. Tomcat nem maradt sokáig adós válaszával: a Tolvajkergetők profilján üzent vissza Nováknak nem túl finom hangvételű bejegyzésben. Ami örömteli ebben a történetben, hogy ezzel a kis magán afférjukkal szemel láthatóan nagy zavart keltenek az egymással nagy átfedésben levő közönségük köreiben, érdemes a bejegyzések alatti kommentekbe beleolvasni.

Számunkra pedig mi sem okoz nagyobb örömöt, mint hátradőlve nézni, ahogy két náci tábor szépen felfalja egymást. Hajrá srácok, csak így tovább!

About these ads

55 hozzászólás a(z) “Tolvajkergetők. Mi a baj vele?” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Ünnepeljük magunkat | Rosszabbik.com

  2. Hogy itt mindenki az elvégzet elemi osztályok számához köti az értelem meglétét… Ez nagyon vidító.. Azzal nem tudom, hányan vannak tisztában, hogy a minden éves állami tantervet egy ADOTT bizotság választja. Ez alapján, ha egy adott embernek, minél több és jobb minősítéssel elvégzett osztályos bizonyítványa van, az annál jobb bologató kutya, mivel a belediktált tantervet pontosabban tudja visszaadni egy vizsga, vagy felmérő kereteiben. De ez SEMMIKÉPP sem utal az alany értelmi képességeire.
    Ezek után álljon itt Churchill bőlcsessége:
    “Csak az általam hamisított statisztikának hiszek”

    A következő képletet csak saját felelőségére alkalmazza bárakárki:
    A cigány verjen magyart, a magyar meg verjen cigányt. Az erősebb kutya b**szik! :D

    • Helyesírás 1, kezdjük ott. Arról már nem is szólva, hogy az iskolai teljesítmény csak abban az esetben választható el az egyén képességeitől, ha valóban egy specifikus irányban különlegesen kifejlett képességeket mutat. A nagy átlagra ez nem jellemző. És bár indoktrinációs jellege az oktatásnak valóban van, különösen ’89 óta, de mégsem mondható, hogy a szolgalelkűség attól függene, mennyi osztályon keresztül okították az egyént – vagy éppen mosták az agyát. Ráadásul láttunk már színötösöket, akik érettségi után sem tudták, hol van Brazília, vagy mi volt a Holokauszt.
      Ez azonban NEM jelenti azt, hogy pusztán mert valaki totál tudatlan, attól még különleges. Az adatok akkomodációja teszi lehetővé a tanuló számára, hogy képes legyen újabb és újabb adatokat felvenni, árnyalni a világképét, és ezzel okosabbá válni. Akinél hiányzik az alapműveltség – amelybe NEM tartoznak a szélsőjobbos mesék I. Istvánról, Horthyról, ’56-ról, fajról, élettérről, stb. – az nem lesz képes alapok nélkül beépíteni a valós, értékes tudáselemeket, nem lesz képes felfogni a világot. A cárok, királyok, újszövetségi figurák mesebeli történeteinek szűkös mentális kereteibe szorított tudatlan szerencsétlen INKÁBB rabszolga, mint az, aki képes is más tudásanyagokkal összevetni a kapott állításokat. Sőt, pont az tesz szabaddá,ha minél több különböző dolgot ismersz! “Csak a tudással bíró ember szabad!” /Hlebnyikov/
      Persze, akinek a tudatlanság kell, az maradjon csak a mesebeli “sátánka, istenke, mennyecske, poklocska, történelmimagyarországocska, gonosz cigányok, gonosz zsidók” rémképei között, és rémüldözzön továbbra is a nagy semmitől… De akkor ne tegyen úgy, mint akinek joga van megsértődni, ha felhozzák ellene a tudatlanságát.

  3. Nem olvastam el minden hozzászólást de hogy milyen kérdés ez hogy mi a baj vele,
    az ország a baj a világ ez a nyomi szemlélet.
    MINDEN CIGÁNY MŰNÖZŐ !!!
    Eu miatt megkötik a kezüket a rendőröknek magyarországon hogy létezhet olyan hely ahova nem lehet bemenni mer jó esetbe csak elvernek és kirabolnak rossz esetben meg ott is maradsz?
    Meg mi az hogy 500e ft os keró kell hogy nagyértéknek számitson?
    és akinek 30e ft os keróra telik az ka..a be?
    Szegégy öregeket kirabolják folyamatosan meg ha megpróbálják megakadályozni megverik őket nekik nincsenek jogaik?
    És a rendőr erre mit mond na mit?
    Jól zárkózzon be !!!
    Ez tény tapasztalatból,milyen dolog ez a mocskos segélyen élő tetveken vitázni hogy antiszemita meg rasszista stb gyalázat hogy ez megy!
    Magyaroszágon a Magyar másodrendű állampolgár hisz ha cigány lop na mivan megélhetési bűnöző kiengedik sz.rja a sok gyereket kapja a segélyt amiért nekünk dolgoznunk kell hogy nekik legyen.
    Ezek az emberek a tolvajkergetők pénzt és időt nemsajnálva tesz valamit az országért hogy kapjunk már észbe hogy milyenek ezek a munkaerő tartalékok,kié ez az ország a cigóké?
    Jelenleg sajnos igen drasztikusan kéne változtatni ezen,szemléletváltás kéne a gyerekeken még lehetne változtatni csak ahoz tenni is kéne kimenni és ellenőrizni hogy hogy is nevelik a gyerekeket mire tanitják nagyon fontos lenne és ha nem megfelelő akkor elvenni a gyerekeket és persze az összes segélyt és inóc dolgozni!
    Ehejett mindenki szemellenzővel van és máshová néz mert az könnyű de megnézném cigó fèszek környékén meddig bírná?
    Szóval mindenki nyitottszemmel járjon és észre fogja venni.
    Kanada stabil gazdasága észrevette hogy kiment az itt élő cigányság kis százaléka ingyenélni bűnözni rombolni,ez is tény.

    • Kérdezhetek személyeset? Hány elemid van? Illetve ilyen helyesírással (pl. “Magyar”, főnév, méghozzá köznév, nagy kezdőbetűvel…) miként szeretnéd magad többre tartani a romáknál? Illetve a szövegben előtűnő sztereotípiaparádén túl tudsz mondani is valamit, vagy ez mind?

      • Telóról írok szal nézd el a helyesírást a lényeget nézd piritott Magyar barátom az a gond veletek hogy ha elindultok bandába az utcán akkor a rendes emberek mint mi én is.
        Megrettenünk sztereotipia nélkül.
        És miért,mert bűnözők vagytok azért mert gátlástalanok és nagyképüek vagytok.
        Nálunk bejött a bidám bidám faj egyede és mit lopott el először na mit?
        A nyulakat a ketrecből mert lusta volt kergetni a tyúkot először,
        de persze utána tüntek azok is ameddig meg nem fogtam a mélyen tisztelt bidám bidámot és el beszélgettem vele mivel a rend őrei szartak rá!
        Szóval ne papolj nekem.
        A hülyeségeiddel nekem van tapasztalatom nem csak irkálgatok mint te!

        • Aki egy teleszkópról (mert azt rövidítik telónak) képes írni, az kész internyetvarázsló…
          Arról már nem is szólva, hogy aki merészel egyet-nem-érteni, azt rögtön kikiáltod romának, ami több szinten is primitív és bárgyú elmére vall. (De ebben csak a második vagy: egy degenerált hisztériazsák – akárcsak te – pár éve kikiáltott egy site-on zsidónak, és onnantól kezdve feltétlenül úgy is akart kezelni, mert nem értettem egyet az ótvar nácizmusával. Te is csak egy hisztigép vagy. – Na, menj, borotváld le a lábad, fél óra, és rúdtáncolsz!)
          A “magyar” továbbra is kisbetűvel kezdődő fő- és melléknév, végtére nem intézménynév alkatrésze ab ovo.
          Mellesleg egy nordikus típusú ürgét “pirított”nak venni, az valami tipikusan turháni-idióta szokás. (A poén persze az, hogy Gitler apátok anno a magyarokat is cigányoknak tekintette, és ha győz, most nem lenne itt turhulmajom egy sem, csak a friccek!)
          Mellesleg vidékiként a bűnözési problematika ismertebb előttem, mint bármelyik urbánus előtt, és pontosan tudom, hogy pl. a romák között is csak töredék a kriminális családok aránya, és az összes kriminálisok között a többségi lakosság is szépen képviselve van.
          Szóval tapasztalatom nekem van kettőnk közül, neked csak egy rakás előítéleted.
          Mellesleg meg a hatóságok tehetetlensége a jobboldali rendszerből adódik: ’89-ben miért nem kérdeztetek rá, hogy mivel fog járni a rendszerváltás? Most már ez lesz, mert kapitalizmus van.

      • Roma?
        Az meg milyen faj?
        Ezelőtt 10 évvel hol mondta valaki hogy roma?
        Nevezzünk mindent annak ami az az cigány.
        És azért tartom magam többre mert nem járkálok be másokhoz a saját tulajdonaikat ellopni.
        Nem várom el hogy az állam tartson el,hisz nekem dolgoznom kell hogy megéljek.
        Nem tömörödök bandákba és terrorizálom az embereket.
        Meg persze fizetem a költségeimet nem várom el hogy helyettem más fizesse ki,
        konkrét példa ez kokad cigány család több mint 10 gyerek nem tudom mennyi pontosan de az biztos hogy az apja se tudja a nevüket de ez mindegy.
        A lényeg felhalmoztak annyi adósságot az áramszolgáltatónál hogy kikapcsolják
        na erre ők tudják a jogaikat és visszakapcsoltatták 10 fillért nem fizettek ki az adósából és a visszakötésért sem fizettek semmit de legalább annyit elértek hogy
        előre kell fizetniük az áramért mert különben kikapcsolják na kérdem én egy tisztességes családnak visszakapcsolták volna?
        Hát persze részletfizetéssel igen ingyen nem!
        Egy személyes kérdés neked a gyerekedet verték már el a cigányok van egyáltalán?
        Milyen környéken laksz?

        • A “roma” megnevezést emlékeim szerint ’96 óta kell alkalmaznunk, tehát 18 éve immár. Bár a politikai korrektség pusztán üres udvariasság, és a társadalmi feszültségeket nem simítja el, de ha így korrekt, így korrekt.
          Csak a neonácik szokása, hogy egy puszta udvariassági formulában is egyfajta tabut vagy éppen összeesküvés-elméletet lássanak. Azonban ami tilalom alatt áll, az a rasszista uszítás. Sosem hallottam még, hogy tiltották volna a közbiztonsággal kapcsolatos tényszerű és becsületesen megfogalmazott aggályok kifejezését! De a rasszista igehirdetést tiltják, és jól teszik!
          Vicces állítás, hogy aki ennyire előítéletes, az ne tömörülne bandákba, terrorizálni az embereket: “véderő”, “magor horda”, “gay motorosok”, “cöf”, békamenet, iksz, hvim, processzorok patkányi köre, szarabbik, fityisz, ködanépe, lmp, összefogás, dk, m”sz”p, – a neonáci csoportosulásoknak egymásba ér a nyilaskeresztjük, olyan zsúfoltan vannak!
          Ami a nyomorban élők hatósági kisegítését illeti, ezt bárkinek megtennék, ha eléggé könyörög, és szarban van.
          A gyerekek meg gyakran összekapnak, ez van.
          Én egy község vegyes lakosságú részében élek, és tudom, hogy mi az a közbiztonsági probléma – mindenféle emberekkel lehet probléma, mert a tolvajt az alkalom szüli. És a szükség.

  4. Kedves Posztoló!
    Leírtál valamit, ami nem igaz. Ebből már nem lehet jól kijönni! Vagy felszínes vagy, vagy aljas. Ha felszínes vagy, akkor felelőtlen is vagy, felszínes félinformációk alapján nem szabad posztot írni! És akkor lássuk, hogy min akadtam ki. Írod, hogy “Miközben hőseink a videók tanúsága alapján végzik áldásos tevékenységüket, a rendőrség nem a bűnüldözés szakosodott szerveként jelenik meg a nézők szemei előtt, hanem egy impotens, tutyi-mutyi bagázsnak a benyomását keltik, akik ráadásul ahelyett, hogy együttműködne a civil önvédelmi szervezettel, inkább a tolvajok pártját fogja, minden lehetséges eszközzel akadályozva a tolvajkergetők munkáját.” Ez nagyon csúnya övön aluli ütés. Számtalan helyen dícsérik a rendőr közreműködését, és tisztelettel meg is köszönik olyankor. És ugyanez vonatkozik a rajongó-táborra is. Ebben a kérdésben meglehetősen tárgyilagosak vagyunk. A másik aljasság részedről, hogy antiszemitizmussal vádolod. Ha jól tudom, a felesége/menyasszonya egy zsidólány.

  5. huh…ez a post mindenképpen érdekelt, ezért elolvastam, mivel én is megnéztem a tolvajkergetők összes videóját. Annak nem igazán örülök, hogy ettől már én is “fanatikus hívővé” váltam, mert pl én utálom a jobbikot, és Tomcat egyetlen kijelentésével sem értek egyet. Azonban az igenis tetszett hogy azokat a tolvajokat akiket az állami szervezet valóban elenged, ők elkapják. És ez a cél szerintem nem kicsúfolni való, hanem jó. Az intelligens emberek ettől még nem lesznek nácik, sem fanatikus cigánygyűlölők (meg mondjuk az sem igaz hogy nagyrészben csak cigányokat tesznek be a videóikba (pl. az orgazdák egytől-egyig magyarok). Lehet hogy hatalomra törnek ezzel, de ez engem nagyon hidegen hagy. Mondjuk kiváncsi lennék hogy ki szavazna tomcatre egy választás során…én biztos nem. De szerintem meg kergesse csak a tolvajokat, jót tesz nekik. Sok kifogásom van ezzel a cikkel kapcsolatban, de nem lehet ezt mind leírni. Csak ne legyen mindenki IQ nulla fanatikus a szemetekben, akinek valamii tetszik abból amit egy valóban nagyon durván szélsőséges, és cigánygyűlölő, és zsidógyűlölő, stb. ember csinál, ha ez a dolog történetesen tényleg hasznos…utáljuk együtt a jobbikot, de ne lőjünk túl a célon
    Kiváncsian várom a válaszotokat.

    • KANTA

      A cikk éppen arra kíván rávilágítani, hogy egy szervezet, ami egy cél érdekében jön létre, – bármennyire is legyen az a cél szent és üdvözlendő – nem értékelhető önmagában, ha egy olyan személy áll az egésznek az élére, mint Tomcat. Nem szabad hagyni, hogy – a Jobbik féle cukiság kampányhoz hasonlóan – az emberek egy hamis arcát ismerjék meg, vagy elhomályosuljon előttük a valódi kiléte. Azzal, hogy te tisztában vagy a személyével, valószínűleg nem a többséget gyarapítod. Nem tudom elképzelni Tomcatről, hogy ezt az önszerveződést pusztán társadalmi felelősségvállalás címén indította volna útnak, de erről egy másik bejegyzésben bővebben írtam. Az aggályaimat a szervezettel kapcsolatosan fenntartom, Tomcat és társainak ideológiája burkolt formában igenis tetten érhető a sorozatban.

  6. Remélem egyszer a cikkíró kerékpárját / autóját / robogóját / mobiltelefonját stb ellopja valaki. Remélhetőleg (bár statisztikailag valószínűtlenebb eséllyel) nem cigány lesz az elkövető, így nem lesz az áldozatból – a cikk tanulsága szerint – automatikusan rasszista.

    Mert a cikkből végül is az jött le, hogy a tolvajkergetőket kell hibáztatni azért, mert a rendőrség a saját vagy a jogszabályok hibájából elengedi az elkövetőket, akik – feltehetően szintén a tolvajkergetők hibájából – barnább bőrrel születtek…

    Vegyük már észre, hogy:
    1.) Magyarországon sokkal több vagyon és/vagy élet elleni bűncselekményt követnek el mint rasszista támadást
    2.) A rasszista támadások nagyon sok esetben pont a “kisebbség” (bár egyes falukban ők a többség) részéről fordulnak elő, hiszen ahol ők vannak többen ott aki nem az ő etnikumukhoz tartozik (tehát magyar etnikumú) az olyan mint egy céltábla.

    Mikor fogjátok felemelni a hangotokat az olyan esetek ellen amikor cigányok támadnak rasszista indíttatásból? Gondolom soha, mert a ti világképetekbe nem fér bele az, hogy ilyen is létezhet, pedig ez bár nem kap nyilvánosságot, sokkal általánosabb jelenség.

    További kellemes rettegést!

    Ui.: “több száz éve működő és fejlődő demokratikus álami szerv.”
    “Álami” két “ll-el íródik.
    A rendőrség nem több száz éve működik, hanem azóta mióta politikai megfontolásból a II. VH után felszámolták a csendőrséget és az addig hatékonyan működő rendfenntartó erő tagjait kvázi kriminalizálták (pl. a hadifogságból hazatért csendőröket “REF”-esként kezelték). A rendőrség azóta is a politikának van alárendelve, jó példa erre a miskolci Pásztor Albert rendőrkapitány akit megpróbáltak leváltani azért mert hitelesen számolt be a Miskolc bűnügyi helyzetéről és sajnos a tények nem voltak elég “polkorrekt” jellegűek.

    • Van itt egy-két gáz: pl. hogy néhány marginalizált roma, ha fel is vette a rasszista felhangot, azt tükörként, a többségi, azaz fehér társadalom néhány tagjának rasszista beszédmódját “visszadva” beszél rasszista módon. Ki kezdte? Valószerűbben hangzik, hogy a többség “képviselői”. A másik, hogy a felmérések szerint a hátrányos helyzetű kistérségek roma populációja SEM haladja meg a 15%-ot az összlakosságon belül! Ebből mellesleg az is következik, hogy nem vagyunk feltétlenül “céltáblák”.
      A történelmi tudáshiányod viszont atom: semmit sem tudsz. A csendőrséget nem politikai okokból számolták fel, noha Horthy Adolf politikai okokból hozta létre, és terrorszervezet volt, amely futott az akkor még travelleréletmódot élő többszázfős roma karavánok elől, de a fehér parasztok és munkások verése és ölése ment neki. A háború és a statáriumok idején pedig előjött népírtó jellege, és közvetlenül vett részt, igen lelkesen a népírtásokban, egyfelől a munkaszolgálatosok, a holokauszt-foglyok, a hadifoglyok és a civil lakosság elleni írtóhadjáratokban. Jó reggelt! Megjegyzés: ezt tette Horthy szellemiségétől vezéreltetve, mert Horthy volt az ország tetve. Szálasján, az örmény pedig Horthy fattya.

  7. “A második nagy probléma – meglepő módon – az elkövetőkkel van. Pontosabban azok származásával. Mert bár a videókban a narrátor legtöbbször nem tesz megjegyzéseket a tolvajok bőrszínére vonatkozóan, mindenki számára egyértelmű, hogy cigányok a delikvensek a bemutatott esetek nagy százalékában.”

    Tehát te úgy gondolod, hogy nem az a gond, hogy a cigányság aránya a biciklitolvajok között lényegesen nagyobb az országos átlagnál, hanem az, hogy ezt valaki levideózza és feltölti az internetre?

    • itt arra utalt, hogy lehet hogy több elkövető volt fehér, de kiszedték őket a sorozatból, hogy direkt a cigányokra tereljék a figyelmet.
      Elképzelhető, nem tudhatjuk, csak a tolvajkergetők, hogy ebben mi az igazság.

  8. A kedves cikkíró szerint már akkor is rasszista vagyok, hogy ha bringám egy cigány lopja el?

    • Annak nincs jelentősége milyen színe van, csak a tettének. Ellopta a biciklid, tehát tolvaj. De te nem a tolvajlást hangsúlyozod hanem a rasszt , mert elsősorban az érdekel vagy (és ez jellemzőbb a bérírogató modernnáci el sem lopták még soha a biciklid csak fröcsögsz. Tőlem már többet loptak el, mindannyiszor fehér, többségi suhancok? Általánosítsak én is?

  9. Én már csak ennek a macskaembernek az adóbevallására lennék kíváncsi. Munka nélkül miből él ez évek óta? Már elítélték azt hiszem és mégsem ellenőrzi senki, hogy miből él?

  10. Az 53. részben visszatér Rostás Árpád – még nem járok ott, de a hétvégén azt a részt is meg fogom hallgatni, és nem félek tőle. Vagy a 46. részben Bereczky Márta humanistával beszélgetnek.

  11. Azért aki végighallgatja a Bombagyár rádió 84 adását (185+ óra, 11149 perc, kb. a Simpson család első 25 évadjával egyenlő hossz), rájön, hogy Tomcat egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ez a cikk festi. Javaslom a csodálatos újságírónak a Bombagyár Rádió 45. adásának meghallgatását is, amikor egy cigány asztalosművésszel, Rostás Árpáddal beszélgetnek. Teljes képet csak és kizárólag az összes adás végighallgatásával lehet kapni. Nem muszáj egyetérteni vele – de a “sorok között olvasva” könnyen kiderül, mi is a lényege annak a két évnyi anyagnak, amit felvettek. De persze könnyű az ilyen kiragadott példákkal cikket írni.

    Nemcsak a kommentelők szítják az indulatokat, hanem az ilyen cikkek is – ezen kellene elgondolkodni, kedves szerkesztők.

    • Az indulatokat azok szítják akik a kétbites agyúakat folyamatosan hergelik a különböző internetes felületeken különböző kisebbségi csoportok ellen, esetenként rádióadással vagy videó műsorral uszítva. Ne nézz mindenkit hülyének!

      • Kétbites. :D Azt hiszem ez mindent elmond, hogy miért írhat valaki egy ilyen fröcsögő cikket. :) De segítek, mert nem érted: egybitest akartál írni, egy biten 2 különböző információt lehet eltárolni, kettőn négyet. Komoly szintet képvisel azért a hazai antifa. :D

  12. “Ezt a receptet remekül el lehet adni ma Magyarországon. (Lásd: Magyar Gárda, Nemzeti Őrsereg, stb)”
    Ez így van, de hogy miért van így, erre te magad is megadtad a választ:
    “Miközben hőseink a videók tanúsága alapján végzik áldásos tevékenységüket, a rendőrség nem a bűnüldözés szakosodott szerveként jelenik meg a nézők szemei előtt, hanem egy impotens, tutyi-mutyi bagázsnak a benyomását keltik” Ezt a Tolvajkergetők hiába keltenék, ha nem rezonálna a társadalom mindennapos tapasztalataival.
    ” Egy spontán megszervezett igazságosztó alakulat nyilván sokkal hatékonyabban tudja a közbiztonságot fenntartani, mint a több száz éve működő és fejlődő demokratikus álami szerv” Sajnos jelenleg úgy tűnik, igen, s ez a dicső demokratikus szerv komoly kritikája.

    Az pedig már egészen minősíthetetlenül röhejes, hogy arról is a Tolvajkergetők tehetnek, hogy a bűnözők nagy százalékban cigányok. Talán a cigányokkal beszéld meg, hogy kevesebbet bűnözzenek, és akkor majd nem lesznek ennyit porondon. Vagy a valóság dokumentarista bemutatása már nácizmus? Ha a valóság nem passzol az eszméinkhez, hazudjunk. Szép kilátások.

    • Nem egy köztörvényes bűnöző fogja megoldani a kis értékű tolvajlások problémáját. Ahhoz munkahelyek és jól teljesítő gazdaság kellene, hogy teljesen felszámoljuk ezt a problémát. Nyilván a nyolc általánost végzett jobbikos társadalomtudósok ezt másképp látják, de hát számukra minden olyan egyszerű mint a faék és mint jól tudjuk börtönnel meg halálbüntetéssel a globális élelmiszerválságtól kezdve az édesvíz készletek apadásáig a világ minden egyes problémája megoldható. Ennek a macseknak minden egyes akciója mögött megélhetési cél rejtőzik, amit egyértelműen (párt)érdekek feltétlen kiszolgálásától remél. A nyelvén csak úgy tenyészik a székletbaktérium.

      • Tomcat tudomásom szerint nem jobbikos, sőt, kifejezetten – hogy úgy mondjam – nem baráti viszonyt ápol pl. Novákkal.
        Természetesen ez nem csupán rendvédelmi kérdés, de attól még tény, hogy az állam az ország jelentős részén és bizonyos kérdésekben kvázi felmondta a társadalmi szerződést – azaz, hogy az állampolgár lemond az önbíráskodásról, de az állam megvédi -, így nem csoda, hogy sokan alternatívák felé kacsintgatnak. A munka pedig nem biztos, hogy mindent megoldana, hiszen egy masszív réteg egyszerűen ehhez az életmódhoz van szocializálódva. A 8 általánosos jobbikosokról szőtt állításod meg elég durva bullshit, nekem akad jó pár ismerősöm onnan – párttag és szimpatizáns egyaránt -, de szinte mind diplomás, vagy jelenleg egyetemre jár a bölcsészkartól a műszaki területekig bezárólag.

        • “hiszen egy masszív réteg egyszerűen ehhez az életmódhoz van szocializálódva”. Na ez a rasszista, modernnáci felfogás. Mer azok úgy se. A diplomás modernnáciokról szőtt meséd el is hinném, ha nem látnám mit csinált egy gyula nevezetű köztetek folyamatosan és el is hinném ha nem látnám, hogy néznek ki azok a csupa könyvtárban szocializálódott 140 kilós, intenzív hajhullási problémákkal küszködő bakancsban, betépve randalírozó diplomások. Bullshit, így beszél egy turbómagyar.

      • Nem értek egyet azzal, hogy a munkanélküliségre fogjuk a bűnözést. Persze valamennyi részben tényleg ráfoghatjuk de elég megnézni a bűnelkövetők életmódját, neveltetésüket (főleg a nagyvárosokban, nem a piti fatolvajokról beszélek).
        Sokan hétköznapi ember hajlandó lemondani mindenről és minimálbérért gürizni 12 órában egy gyárban, monoton munkát végezve, azért, hogy ebből a gyereküket neveljék és taníttassák. A bűnelkövető előtt is ott van ez a lehetőség (főleg a fővárosban) még akkor is, ha tanulatlan. Egyszerűen nem élnek vele, mert lopni, csalni, rabolni könnyebb.

  13. 2006 óta a Mortimer ügy óta várom Tamás Gáspár Miklóstól ( román zsidótól) ,hogy elnézést kérjen a magyar néptől.Nem szeretnék olyan országban élni ahol mindenféle jött-ment alak alaptalanul sértegethet az egész Világ előtt, a saját hazámban és még csak nyakon sem verik.

      • Pedig igaza van. Nagyobb pofátlanság nincs is annál, hogy a magyarok rasszizmusáról beszél valaki amikor egy cigány megszúrt egy őt bántani próbáló másik cigányt. Pontosan ezek az igazságtalanságok szítják a gyűlöletet, nem pedig a feketében járőröző, a békében élő lakosságot védő és ezidáig tettlegesen senkit nem bántalmazó polgárőrök.
        A rasszizmust nem az fogja megszüntetni, hogy mindenkit “nácinak” bélyegzünk, hanem az, hogy nem hagyjuk a kisebbség közt megbújó bűnözőket a jogvédők háta mögé bújni. Majd, ha egy péntek este be tudok buszozni a belvárosba úgy, hogy nem kell “véletlenül épp a kisebbséghez tartozó” fiatalok hangos trágárkodását hallgatnom az általuk összeszemetelt buszon, majd akkor mondja nekem bárki, hogy alaptalanul rasszisták az emberek. De a jelen állás ezzel szemben az, hogy bármikor fél óra alatt tudok mutatni bárkinek az utcán olyanokat akik viselkedésükkel kiprovokálják a többségből az adott rassz iránti ellenérzést.

        • a) Van nagyobb pofátlanság: mégpedig áldozatnak beállítani, mentegetni a nácikat.
          b) TGM jól tette egyfelől, hogy lehúzta a rasszistákat, hibázott másfelől, hogy a Pulitzer József eszméin kitermelt szennylapírászok félinformációit fenntartás nélkül bevette. (A gyengébbek kedvéért: Pulitzer József magyar fickó volt, kivándorolt Amerikába, és megalapította a piacképes, azaz szenzáncióhajhász, a valóságot messzire elkerülő, a kispolgár – azaz a szennyes fantázájú, beteges hülye – számára figyelemfelkeltő, mocskolódó, hazug, csaló, hamisító, de kétségtelenül profitábilis “zsurnalisztikát”. A bulvárszenny-újságírászat vaskeresztje, a Pulitzer-díj ezért viseli e retek gazember nevét. Olyan lapok fűződnek ehhez, mint a “Völkischer Beobachter”, a “Stürmer”, a “Schwarze Korps”, a New York Times, People, Washington Post, Guardian, Hídverők, Magyar Fórum, Magyar Nemzet, Hazai Pálya, kurucin-fos, propeller, 444, stb.)
          TGM egyszerűen rákapott az egyoldalúan, azaz forgalomnövelő, fogyasztásserkentő módon elővezetett infóra, és elmulasztotta ellenőrizni az állítások hitelességét. Valóban követett el hibát ANNYIBAN, hogy értelmiségihez méltatlan módon szavahihetőséget tulajdonított egy percre minden szavahihetőség nélküli szennyfirkászoknak. Mentségére legyen mondva, nyilván a sok támadás megterhelte az idegzetét, és elkeseredésében hevesen reagált a félinformációra. Ami viszont nem jelenti, hogy a rasszizmus elutasítása ne lett volna tartható és helyes! TGM jól tette, hogy elutasította a rasszizmust – csak az apropó volt inadekvát.
          c) Aki rasszista, azt nem csak “bélyegzik” nácinak.
          d) A “jogvédők” emlegetése ilyen kontextusban roppant ironikus: avagy ugyanazok a “jogvédők” 2006 őszén nem álltak-e a neonácik szolgálatába? A “jogvédő” iroda előterében ketten várakoznak: a skinhead, aki megdobálta a rendőrt felszedett utcakővel, meg a piti bűnöző, aki szintén rátámadt a rendőrre, mikor az igazoltatta. Gondolom, rendőrverés-módszertani tömbösített kurzust is tartotok egymás közt ilyenkor…
          e) És amikor többségi kamaszok szemetelnek és trágárkodnak a buszon, akkor mindig szerelmes leszel “az adott rasszba”? Vagy menekvést keresel inkább, mi? “Ezek biztos nem is magyarok. Túl szőkék. Biztos bevándorlók, azért nem úgy viselkednek, ahogy ÉN azt “magyarnak” mondom.” – ez jár a fejedben ilyenkor, hm? Vagy mikor vki szintén nem úgy viselkedik, ahogy te akarnád, akkor még más kifogást is keresel? “Ez alföldi.” “Ez dunántúli.” “Ez vidéki.” “Ez nem a jó kerületből jött.” “Ez a villamos rossz végén szállt le.” Buta vagy.

    • Hogy ti szélsőjobbosok milyen elvontan tudtok “gondolkodni”! Lássuk csak: ha valaki Románia Transsylvania nevű részéből származik, akkor számotokra “megtiport, üldöztetett székfej” “árjamagyarrá” változik, amennyiben ő is náci, vagy ha még nem derült ki róla, hogy elutasítja az eszméiteket. Ha viszont elutasítja, akkor “román” lesz belőle.
      Az a Vona Gábor bezzeg, aki román vezetéknevet visel, kétségtelenül “magyar” lesz számotokra, mert náci.
      Akár a román apával ellátott náci háborús bűnös, civilek és hadifoglyok gyilkosa, Wass Albert, akit erőszakkal íróvá kentek fel, holott nem volt az.
      Akár Csurka, akinek vezetékneve tudtommal lengyelül “leánygyermeket” jelent.
      Erre ti “jöttmentekről” beszéltek. Ti. Olyanok, akik szöveget értelmezni sem tudnak, mert a rasszizmus elítéléséből sehogyan nem jön ki a magyar nép megsértése, ha ép ésszel nézzük, mert a kettő nem ugyanaz.
      Ráadásul nem írjuk a “világot” nagy kezdőbetűvel, mert akkor az azt jelentené, hogy hogy TGM Szécheny egy kötetének jelenlétben beszélt a rasszizmus ellen. Mit szólt volna ehhez a könyv?
      Arról már nem is szólva, hogy a Mortimer-ügy 2005 májusában volt.

  14. Most nem kunyerál pénzt semmire a 162 centis kis svábisztikus retekarcú bűnöző? Büntetett előélettel tolvajkergető? Mióta él még nem tett keresztbe egy szalmaszálat sem a dologtalan tarháló tróger

  15. Visszajelzés: Tolvajkergetők: kibújik a szög a zsákból | Rosszabbik.com

  16. hát… kedves szerző… megértem, hogy ez nem egy pártfüggetlen weboldal… de azért ez túlzás. én személyszerint inkább szavaztam a bal oldalra, mint a jobbra (ma már nem szívesen szavaznék egyikre sem), de ez az írás pont tükrözi a mai baloldal “eszét”, ahogy a tiedet is. mert annyira vagytok képesek, hogy mindent, amit a többi párt fontosnak tart, vagy szeretne, vagy nem szeretne, ti lehurrogjátok, elítélitek, és a gyökeres ellentétét valljátok. Írásodból kivehetőek az életkörülményeid (bocsánat ha tévedek), valószínűleg még csak tv-ben láttál cigányokat, vagy maximum az interneten. Idézném Zsuzsanna egyik sorát, amit írásodra reagált: ” Menj oda a putriba és öleld kebledre őket!” amivel teljesen egyetértek, ha ennyire véded őket, menj el a Hős utcai lakótelepre, villogtasd meg az iPhone-odat, és mondd el nekik, hogy te majd megvéded őket a csúnya magyarokkal szemben akik kiközösítik és elnyomják őket.
    Nem szeretem a jobbikot. unszimpatikusak. viszont cigánykérdésben egyetértünk. nekem szúrták már meg barátomat, lehúztak rólam is nem egy telefont és ékszert, ismerőseimtől is, családtagjaimtól is, a nagymamámat is leütötte és kirabolta egy cigány amikor besettenkedett a lépcsőházba miután mamám megsétáltatta a kutyát. (ja persze, megértem, el vannak nyomva, kiközösítik őket, így már érthető…..)
    bárki bármit mondhat, hogy előítélet, rasszizmus, általánosítás, én akkor is azt mondom, hogy BAZD MEG, 90 %-uk nem civilizált EMBER, hanem rosszindulatú, lehúzós, kötekedő, lopós, szurkálós, balhézós, kurvaanyázós, A NORMÁLIS EMBERNEK ROSSZAT AKARÓ ÁLLAT. és ezt úgy mondom, hogy ismerek egy becsületes, földművelő, barátságos vidéki cigány családot, akikre akár az életem is rábíznám. ők a 10%, sajnos a maradék 90 NEM ILYEN. köszönöm a figyelmet.

    • “menj el a Hős utcai lakótelepre, villogtasd meg az iPhone-odat….”
      A 14 éves, világmegváltóneonáci-kezdemények a legátlátszóbbak. Inkább a lányokat kellene kergetned és tanulnod valami értelmes szakmát, mint ideírogatni teljesen fölöslegesen, ilyen primitív gyermeteg ostobaságokat. Szerezz be egy nőt és kigyógyulsz a neonáciságból is.

  17. A jobbik nácizása még OK (valakit úgyis nácizni kell, inkább őket mint a fideszt). A sorozatot végig kéne nézni és utána cigányozni, mert pl a becsületes megtaláló, slender man, illetve az az agykombájn aki már harmadszor is lebukott teljesen fehér magyar állampolgár. ez így kapásból három volt (egy közülük visszatérő sztár). A második évadban pedig kb. fele-fele arányban voltak cigányok és nem cigányok. A rasszista feltevés akkor állná meg a helyét, ha minden fehér bűnözőnél lekapcsolnák a kamerát és csak visszakérnék a bringát vagy akármit.
    A bombagyárt nem hallgattam mert nem érdekel, tomcat életrajzát nem én írom, de a csapat aminek ő csak egy része (mégha a legfontosabb is) a törvények betartatására van kiélezve. Egyébként az írásból és a jogállam dicsőítéséből úgy sejtem, hogy egy igazi/leendő/önjelölt jogász a szerző aki nem tudja milyen érzés az, ha dögfáradtan menne haza este meló vagy suli után és a bringájának a hűlt helyét találja (vagy csak annyira megrongálva, hogy épp menni ne lehessen vele).

    • Ha csak arról szólna az egész, hogy a hozzád hasonlók bringáját ne lopják el mert arra nagy szükségük van azoknak akik szétmelózzák magukat az irodaházban az íróasztal mellett,…….nos, akkor azt mondanám, hogy rendben van. Ennek az embernek az előélete alapján megállapítható, hogy a cselekedetei rendszerint nem abba az irányba mutatnak, hogy ártatlan és önzetlen közösségi tevékenységekben lelné örömét.

  18. Nem fogok tisztelettel írni, mert te, aki ezt a firkálmányt írta, nem érdemled meg. Nagyon gyenge volt ez a próbálkozás!
    1. impotens rendőrség: igen, az! Lopták már el valamidet? Olyan magasról leszarják, hogy már szédülnek! Felveszik a jegyzőkönyvet aztán irány a tescoba fánkért. Ha jó lenne a munkájuk, nem jött volna létre ez a csoport. De a trafizásban nagyon jók!
    2. jogrendszer vagy igazságosztás: Csomó visszaeső bűnözőt fogtak el a Tolvajkergetők. Miért vannak szabadlábon? Igen, hatékonyabban dolgoznak, mint az igazságosztás. Sok helyen visszaesett a kerékpárlopások száma, erről miért nem pofázol?
    3. cigány elkövetők: szerinted válogatnak, hogy ezt a videót nem, mert magyar lop benne? Nem. Leteszik a bringát, és aki viszi, az híres lesz. Slenderman Imre Krisztián kurvára nem cigány (a nővére-talán féltesó persze az). A videó nem hazudik. Nézd meg, hogy viselkednek ezek az állatok, hogy élnek! Alapvető normákat be nem tartva. Menj oda a putriba és öleld kebledre őket!
    Ebben az országban már mindenki rasszista meg náci. Az is, aki azt mondja, van cigó haverja, de a többségük aljanép. Rasszista vagyok azáltal, hogy minden népcsoportot elfogadok kivéve a cigányokat? Ki sem irtanám őket, csak menjenek innen. Olvastad a Jobbik programját? Ha az neked rasszista, hogy egyenrangú félként akarja őket kezelni, akkor te segghülye vagy. Ha nem olvastad, akkor hogy van bátorságod egyáltalán bírálni? Próbálsz toleránsnak tűnni, pedig a helyzet a pártállásodból ered. Az ilyen vérliberálisokat sokkal jobban gyűlölöm, mint a cigányokat. Az, hogy Tomcatről mi a véleményed, pont nem érdekel. Mindig azok bírálják, akik nem csinálnak soha semmit, csak pofáznak. Mindenre rá lehet mondani, hogy demagóg. Ez a ti ütőkártyátok, szánalmas balfaszok. Ezt a szart hányan olvassák? És a tolvajkergetőket hányan követik? El lehet gondolkodni! Szerintem tedd meg azt a szívességet, hogy vízbe fojtod magad.

    • A kamu profilokra gondolsz, mint kamu-követőkre? Ezt a béna trükköt már csak az újszülötteknél sütheted el. Tedd meg azt a szívességet, hogy elmész dolgozni és becsületesen fizeted az adót.

  19. T. Szerkesztőség!

    Amikor említik a “Pár éve az egyik rasszista indíttatású cigánygyilkosság megemlékezésén” momentumot, akkor arra gondolnak, amikor:

    Egy roma fiatalembert egy szolgálaton kívül lévő rendőr tetten ért lopás közben, a rendőr azonosította és szolgálatba helyezte magát, felszólította a roma fiatalembert a cselekmény befejezésére, aki menekülni kezdett, a rendőr ennek megfelelően üldözni.

    Sajnos, a fiatalember veleszületett szívrendellenességben szenvedett, viszont a rendőrrel ezt a menekülés megkezdése előtt nem közölte. Menekülés, pontosabban a menekülés és az elfogás során alkalmazott rendőri kényszerintézkedés (bilincselés) közben a fiatalember rosszul lett, a későbbiekben elhalálozott.

    Ezen az aljas rasszizmuson felindulva, a hazai megmondó élet prominens személyiségei egy spontán tüntetést rendeztek a fiatalember emlékére és a (rendőri) rasszizmus ellen.

    Ezen a tüntetésen jelent meg Tomcat a cikkben említett táblával. Egyedül, de ha póriasan hatökörnek tituláljuk, akkor csoportosan. Bevallottan az volt a célja, hogy a rendőr mellett tegye le a “voksát”.

    Magánvéleményem szerint a cikk tartalmában ezt az apróságot szükséges lenne módosítani, hogy a csúsztatás és egyéb, póriasan alpári vádakat ne viselje a megírt remek elemzés.

    • T. Kérdező Kázmér!

      A cikkben szereplő raszista indíttatású cigánygyilkosság alatt mi egészen pontosan a 2005 május 8-án történt Mortimer-ügyre utaltunk, nem az ön által említett esetre. Tomcat ezen a megemlékezésen jelent meg a provokatív táblával.

        • Annak vallotta magát. Attól még nem biztos, hogy az! Ugyanis, az a roma aki annak vallja magát. Érdeke fűződött ahhoz, hogy nagyon roma legyen – szerintem.

            • “Állítása szerint az egyik szüleje cigány”…….hát persze! Bizonyítsák be az ellenkezőjét! .Feltehetően én is ezt mondanám ha súlyos évek múlnának rajta. TGM miért kért bocsánatot? Ugyanazért amiért elhitte, hogy a kurucoknak 75 ezer követőjük van.

  20. A normális, kicsit is értelmes ember számára már a Tolvajkeregetőkhöz kapcsolódó nevekből leesik, miről is van itt szó. Csak ugye az átlag nácik közt viszonylag kevés a normális, kicsit is értelmes ember. Az ellenségkép-gyártáshoz viszont – már történelmi hagyományaik miatt is – remekül értenek a nácijaink: Tessék, becsületes (LOL) magyar állampolgár, ott van a cigány, lopja a bringádat, miatta van minden, miatta élsz ilyen szarul, és senki nem tesz ellene semmit.

    Ami pedig a rendőrséget illeti: van néhány olyan szervezet (hirtelen az Autóvadász egyesület jut eszembe), ami alapjában véve a Tolvajkergetőkhöz hasonló elven működik – civilek saját idejükben, saját pénzükből segítenek a rendőrségnek egy-egy elég jól behatárolható területen -, de a rendőrség nemhogy megtűri ezeket, hanem társul is velük, és partnernek tekinti őket. Talán az lehet a dolog kulcsa, hogy ők nem próbálnak ott rúgni a rendőrségbe, ahol csak lehet.

    Ha az ember a saját szabadidejét és pénzét rááldozva egy egészen specifikus bűnözési vagy szabálysértési ágra koncentrál, akkor hatékonyabban fog dolgozni, mint a rendőrség, ahol nemhogy külön biciklitolvajokra, de tolvajokra szakosodott részleg sincs, hisz az ő feladatkörük jóval sokrétűbb.
    Másrészt pedig a rendőröket – pont az állampolgárok védelme, a túlkapások meggátolása, a törvényi kontroll fenntartása érdekében – köti egy sor szabály, amikre egy civil fittyet hányhat, ha ki akar menni, és bringatolvajokat fogni.
    Ha egyeseknek lehetőségük lenne, biztos nagyon szívesen meg is kínoznák a tolvajokat, csak azt már nekik se szabad.

  21. el vagy tévedve…….helyesen. “Kedves” névtelen! Mielőtt a posztolót sértegeted tudományos okból, néha magad után is olvashatsz.

  22. Nem inkább DEBIL HADNAGY?Aki ennyire utálja a nácikat az maga a náci!ez olyan mint amikor ti mondjátok ,hogy a homofobiások a legnagyobb buzik!

Kérjük, itt szólítsa fel a szerkesztőségünket a melegebb éghajlatra történő mielőbbi távozásra illetve szintén csak itt tud sort keríteni felmenőink származására, foglalkozására és bőrszínére történő utalások megtételére. Köszönjük!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s